- hirdetés -

Az élet néha úgy hozza, hogy hosszabb-rövidebb időre elválnak útjaink a párunkkal. Ez számos nehézséget eredményezhet. Sokan úgy vélik, a távkapcsolatok nem is működhetnek. A témáról Hári Anikó kineziológussal beszélgettünk.

Manapság egyre többen kényszerülnek távszerelembe. Javarészt a család férfitagjai indulnak szerencsét próbálni a nagyvilágban, a nők ragaszkodnak a nehezen megszerzett álláshoz, illetve sok esetben a közeli rokonok, barátok, esetleg a gyermekek azok, akik röghöz kötik a szülőket.
– Életünk folyamán több életszakaszunkban is kerülhetünk távkapcsolatba, azonban mindegyiket más-más aspektusból éljük meg. Eközben jobban megismerjük önmagunkat, a cselekedeteinket, önállóságunkat vagy éppen függőségeinket – kezdte az ismertetőt Hári Anikó, kineziológus oktató, önismereti tréner, párkapcsolati coac- tréner.

(Fotó: Pixabay)

Kiemelte, bármely életszakaszról is van szó az egészséges megélése a távolságnak önismeretet kíván. A személyiségünk, jellemünk és a fejlődni való képességünk ismerete elengedhetetlen.
– Vannak, akik számára elképzelhetetlen a távkapcsolat. Sokan érzik úgy, hogy egy napot sem bírnak ki a másik nélkül, nemhogy egy hónapot. Azok az emberek, akiknek lételemük az érintés, intimitás, a minőségi idő, azok hosszú távban hónapok, évek alatt kiürülnek és a kapcsolatnak vége szakad – fogalmazott a szakember.

Tudnunk kell magunkról, hogy tudunk e egyedül önállónak lenni, értelmet és tartalmat adni a mindennapjainknak akkor is, ha a párunk nincs jelen a mindennapi életünkben?
– Ennek hiányába ne kezdjünk bele távkapcsolatba, ha csak nem a szükség hozza. Akkor viszont meg kell találnunk a módját, hogy magunkra találjunk, mint biztonsági forrás, ha kell, kérjük szakember segítségét – mondta Hári Anikó.

(Fotó: Pixabay)

Tény, hogy ha nincs mód az együttélésre, a másik valódi személyiségének megismerésére, akkor aggasztó lehet a gondolat, mely szerint évek múltán derül csak ki, képesek vagyunk-e jó csapatot alkotni.
– A tapasztalatom az, hogy nincs különbség férfiak és nők között, inkább személyiségfüggő, hogy ki, hogy viseli a távkapcsolat nehézségeit. Nehéz megszokni a másik hiányát, főleg akkor, ha már együtt éltünk a párunkkal – ecsetelte.

A kineziológus hangsúlyozta, hozzá lehet szokni a másik fél hiányához, ha pár dologra odafigyelünk.
– Minden kapcsolatnak az alapja a bizalom, és ezt nehezebb fenntartani a távkapcsolat alatt. Tisztázzuk előre, hogy számunkra mit jelent a hűség, mi a megcsalás, és azon dolgok, amelyeket nem tudunk tolerálni ezen időszak alatt sem. Pontosítani és egyezséget hozni a keretekről és a célokról – magyarázta Hári Anikó.

Mint mondta, a távolság jelenthet veszélyt a kapcsolatra, de számos lehetőséget is kínálhat a közös fejlődésre. Ráadásul a kapcsolati és fizikai közelség sok esetben nem függ össze egymással: a mellettem fekvő párom is lehet fényévekre tőlem, s a világ másik részén élő szerelmemet is érezhetem nagyon közel magamhoz egy meghitt beszélgetés során.

– A személyes találkozások során pedig fel tudnak értékelődni olyan dolgok is, amik nem távkapcsolatban élő párok számára néha bevett rutinná alakulnak: hogy milyen jól esik megfogni a másik kezét vagy megérezni az illatát. Minden kapcsolati formának megvannak a speciális nehézségei – a kulcs a mindenkori változékony helyzetek együttműködésen alapuló megoldásában van – sorolta.

Alakítsatok ki egy ritmust!

Kitért rá, ez néha aknamező tud lenni, amiben csak az őszinte kommunikáció, az önmagadra és a másikra való odafigyelés tud segíteni.
– Legyen köztetek minél sokrétűbb kommunikáció. Ha szöveges üzeneteket írsz a párodnak, érdemes kicsit direktebben fogalmazni, hiszen a kommunikáció nonverbális sajátosságai (hangszín, mimika, gesztusok) nem segítenek a másiknak a mondandód értelmezésében – hívta fel a figyelmet a szakember.

Hozzátette, a videós beszélgetések nagy előnye, hogy jelen időben történnek, a látásra-hallásra egyaránt hatnak, így a pár tagjai testbeszéddel is ki tudják fejezni vonzalmukat a másik iránt. Emellett segíthet, ha a technológiát nem csak beszélgetésre használjátok, hanem kreatív módokon kitaláltok közös tevékenységeket, így megélhettek közös élményeket is.

Ne tervezd túl a személyes találkozásokat!

Hári Anikó úgy fogalmazott, egy távkapcsolatban óriási nyomást jelenthet, amikor a pár végre személyesen találkozik. Úgy érezheti az ember, hogy rengeteg mindent kell bepótolnia és minél több élményt akar belezsúfolni az együtt töltött időbe. A fantáziáját eláraszthatják a viszontlátás szenvedélyes képei, s kialakulhat az az elvárása, hogy az újra egyesülés csak katartikus lehet.

– Lényeges, hogy adj időt magadnak és a párodnak is, hogy ismét kapcsolódni tudjatok. Legyen levegőtök, hogy ki-ki a saját ritmusában tudjon ismét közeledni a másikhoz. Várj, hogy a fizikai testéhez megérkezzen a lelke is! – mondta mosolyogva a kineziológus.

Közös célok

Hangsúlyozta, bár a távkapcsolat sem tart örökké, fontos, hogy mindvégig legyenek közös célok, amelyek érdekében könnyebb kitenni magunkat a távkapcsolat megpróbáltatásainak.

– Igenis működhet egy távkapcsolat, és még jót is tesz, ha hiányoljuk a szerelmünket. Ám tény, hogy csak ideiglenes megoldásként, hiszen végső soron az a célunk, hogy együtt fejlődjünk és közösen tervezzük a jövőnket – zárta az interjút Hári Anikó.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.