- hirdetés -

Kortárs képzőművész. Első támogatójaként Varga László rajztanárt nevezte meg a Táncsicsi gimnáziumból, később Nagy Gábor Munkácsy-díjas festőművész magániskolájában leste el a fortélyokat.

Orosházi lány. Rajzpályafutása a Vörösmartyban kezdődött Fodor Pista bácsi – ahogy ő mondja – emlékezetes óráin. Majd a gimi után az ELTE művészettörténet szakára került, de tanult később alkalmazott grafikát és tankönyv illusztrációkészítést is, mindezek mellett japanológus diplomát szerzett. Több évet töltött kinn Tokióban, ami később művészetére is hatást gyakorolt. Gáspár Annamária 2018-ban a Godot Galéria fiatal képzőművésznek kiírt pályázatán fődíjas lett. Miután pedig az esztergomi UKIYO-E döntős kiállításra sokezer pályázó közül bejutott, lehetősége nyílt több alkalommal is részt venni a BÁV aukcióján.

gasparannamaria.hu

– A leghihetetlenebb érzés ezeknél az aukcióknál, hogy olyan festők munkáival vannak az enyémek egy falon, akik az ikonjaim voltak, és lesznek a jövőben is – meséli büszkén Annamari. Szerencsés ember vagyok. Mindig is az vezérelt, hogy megteremtsem azt az életet, amiben azt csinálom nap mint nap, amit a legjobban élvezek, és mindezt koncentráltan és nyomás nélkül. Nagyon boldog vagyok, hiszen pár hónapja saját műterembe költöztem sok növénnyel és macskával. Itt van terem, van időm és van kedvem alkotni. Emellett szuper emberek vesznek körül. Úgy érzem, több nem is kell a jó élethez – mondta a fiatal képzőművész.

Témáinak középpontjában: A NŐ

Bár kiskorától kezdve mindig is erős késztetést érzett a festésre, és folyamatosan részt vett az országos csoportos kiállításokon, valamint tárlatokon, komolyan csupán négy éve foglalkozik képzőművészettel. Munkáira nagy hatással van a popkultúra, a fotórealizmus, valamint a japán vizuális hagyományok. Alkotásainak témái gyakran a nők, illetve az őket körülvevő szimbolikus tárgyak, terek, valamint a nőket érintő sztereotípiák.

gasparannamaria.hu

– Hihetetlenül örülök, hogy ilyen rövid idő alatt három nagyobb budapesti önálló kiállításom volt. És jöttek a szakmai elismerések is. Nagyon hálás vagyok a Barabás Villának, akik 2016-ban felkértek egy kiállításra. Emlékszem, hogy épp egy tokiói hotelszobában olvastam az emailt, és ugrándoztam is egy kicsit örömömben. Ebből lett a GIRLS JUST WANNA HAVE FUN című kiállítás, ami után csak úgy követték egymást az események. Ez évben kaptam meghívást először a miszlai művésztelepre egy igazi mecénás házaspár, Makay Tamás és Makayné Pál Berta jóvoltából, ami nagy hatással volt a munkáimra. Ekkor jutottam be a KEPESITA Collections döntőjébe. Ekkor szerepeltem először a Godot Galéria POP UP vásárán, ahol különdíjat kaptam, és ebből lett 2017-ben az ARANYÉLET kiállítás az Amikor Galériában. És ki ne hagyjam azt a büszkeséget, hogy egy csomó embernek örömöt okoz, és emellett mond is nekik valamit, amit csinálok – emelte ki Annamária.

Tokiói kalandok

A képzőművészre nagyon nagy hatással voltak az ázsiai kalandjai. Japánban négy rövidebb-hosszabb időszakot töltött, ami sokat formált rajta és a szemléletén mint a személyes életében, mind a művészeti munkájában is.

gasparannamaria.hu

– Először 2010 és 2011 között töltöttem egy tanévet Tokióban. Ez az időszak nagyon ’karakterépítő’ volt. Ösztöndíj nélkül, majdnem hónapról hónapra élni mindenféle munkákból a suli mellett, hát nem volt egyszerű. Bár sokat segített, hogy az akkori barátommal együtt csináltuk ezt végig. Legutóbb, amikor doktoranduszként kutattam Japánban egy tanévet 2015 és 2016 között, annyi múzeumot és kortárs galériát látogattam meg, amennyit csak tudtam. Ekkor már tudatosan a művészeti pályára készültem – folytatta Annamária.

„A létezés könnyűsége”

Gáspár Annamária a képzőművészet mellett tanít is, a Budapesti Gazdasági Egyetemen oktat. A kettő azonban jól megfér egymás mellett, hiszen az óráit és a műtermi munkát ma már rutinosan össze tudja hangolni. Azt vallja, az időbeosztáson kívül van még egy másik, gyakori kifogás az embereknél új, valódi, személyes céljaik megvalósítását tekintve: ez a kétségek legyőzése. Ezt ő is megélte. Ki kellett radíroznia a fejéből a kérdőjeleket. Benne is voltak aggályok: Nincs már túl késő belevágni ebbe? Megéri letérni a kitaposott útról? Ma már nagyon örül, hogy a „naná” válasz mellett döntött.

gasparannamaria.hu

– A harmadik kiállításom címe A létezés könnyűsége volt. Jó ideje foglalkoztat a boldogságkeresés témája, hogy hogyan lehet jól élni, hogyan lehet teljesen szabadnak lenni mindenféle értelemben, és ez különösen érdekel női szempontból a női szerepek változása miatt. Ez jelenik meg a képeimen is. Az élet mindig meglepően könnyű, ha ügyelünk rá, hogy a gondolataink ne kalandozzanak össze-vissza, hanem a helyes irányban haladjanak. Ha minden így megy, azaz tudok dolgozni, akkor nekem már oké. Tele vagyok ötlettel, úgy érzem, egy csomó képet kell festenem, és hogy sehol sem tartok, és hogy nagyon sok dolog van a világban, amivel foglalkozni lehet. Nagyon szerencsés vagyok, hogy szabad és alkotó életet élhetek, hogy kísérletezhetek, és kíváncsi is vagyok, hova vezet ez az egész. Az egyetlen, amit kitűztem magamnak, hogy ne legyenek elvárásaim semmivel kapcsolatban, és akkor már ha úgy vesszük, minden meg is van – zárta gondolatait Annamária.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.