- hirdetés -

Ismét nagy érdeklődés övezte a karácsonyi hangversenyt december 16-án. Az eseményen iskolai és felnőtt kórusok varázsoltak ünnepi hangulatot.

A jegyek már napokkal a rendezvény előtt elkeltek a karácsonyi hangversenyre, melynek keretében a város kórusai karácsonyi énekekkel és szavalatokkal hoztak melegséget a résztvevők szívébe.

– Hosszú évek óta az adventi időszak egyik legnépszerűbb eseménye a Városi Karácsonyi Hangverseny. Nagy öröm számunkra, hogy a Petőfi Művelődési Központ adhat otthont a rendezvénynek. Ez nemcsak a kórusok, hanem a város életében is fontos, hiszen a gyermekek megmutathatják mit tanultak az elmúlt időszakban, emellett közösségépítő ereje is van – fogalmazott Ambruzs-Szabó Orsolya művelődésszervező.

Elsőként a Kicsinyek Kórusa lépett színpadra, amelyben az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola növendékei énekeltek, majd a Czina Sándor Tagintézmény diákjai szavalták el ünnepváró karácsonyi verseiket. Őket a Székács József Evangélikus Általános Iskola kórusa követte, majd az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola éneklő növendékei mutatták meg tudásukat. Mindezek után az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda énekkara állt színpadra.

– Az estére igen nagy létszámú énekkarral érkeztünk. Nem szokványos karácsonyi dalokkal készültünk, hiszen a műsorunk részét képezik többek között a népdalok és a zsoltárok is. A gyermekek nagyon szeretik a lendületes, jó ritmusú dalokat, kedvencük mégis a 469. dicséret, a Jézus nyájas és szelíd című szerzemény lett – ismertette Verasztóné Kiss Gabriella, a református iskola magyar-ének szakos tanárnője.

Az est folyamán a Szokolay Bálint Madrigál Kórus, illetve az Orosházi Evangélikus Egyházközösség Vivit kórusának színes ünnepi repertoárját is meghallgathatták az érdeklődők. Az esemény záróakkordjaként a Kodály Zoltán Gyermekkórus hangja töltötte be a teret.

Az est során felcsendült a Harangkánon, a Mennyből az angyal, és a Dicsőség mennyben az Istennek című klasszikusok mellett többek között Adolphe Adam – Szentséges éj című szerzeménye is.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.