- hirdetés -

Szabó Zoltán a szakmunkásképző elvégzése után nyomban munkába állt. Nehéz körülmények között élt gyermekként, de az ács szakma jó választásnak bizonyult. Vallja, hogy ez a hivatás tette emberre, és emelte fel oda, ahol most tart.

Szabó Zoltán november 8-án vette át a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mesterlevelét. Az ács- és állványozómester szerint megérte még huszonöt év szakmai tapasztalat után is tanulni. A képzést nagyon színvonalasnak és hasznosnak tartotta, emellett példaértékű emberekkel is találkozhatott a fél év során.

– Hiányszakma a miénk. Kihalófélben van – mesélte. – Az öcsém is ácsnak tanult, de már ők már nem is olyan részletesen vették az anyagot, mint mi. Szakrajzot sem úgy tanultak. Ma már sokan inkább a három hónapos OKJ-s képzésre mennek, de annyi idő alatt nem lehet ezt megtanulni. Mi 3 évig tanultuk. Nincs is már meg az a türelem, ami minket annak idején körülvett. A mi tanárunk elmondott egy dolgot százszor is. De nem is az iskolában tanultam meg teljesen a szakmát. A rutint már az életben szereztem. Csak az adott egy olyan alapot, ami után én úgy éreztem, ha elhelyezkedek valahol, jogosan kérek szakmunkás minimálbért, mert szakmunkás vagyok – hangsúlyozta a mester.

Fotó: Rosta Tibor

Mindig keresi a kihívást

Zoltán elmondta, a mai, minimalista stílusban épült házak lapos tetőinek elkészítése nem jelent sem kihívást, sem élvezetet egy ács számára. Már nem kérik, hogy csikófejes legyen a szarufa vége, csak le legyen csapva, és kész. Ezek mind gyors munkák, amiket rutinból csinál. De azért van még néha lehetősége arra, hogy megmutassa, mint tud.

– Gellértegyházán a tetőszerkezetet én rajzoltam és szerkesztettem ki. A főnökömmel szabtuk ki. Ha oda bemegy az ember 60 év múlva, mikor én már sehol sem leszek, akkor ha ránéz, tudni fogja, hogy azt mi csináltuk. Maradandót alkottunk. És az elég egyedi is lett – mondta büszkén. – Mi csináltuk a Családok Átmeneti Otthonának a tetőszerkezetét is. A régit kellett lekövetni új tetőszerkezettel. Az egy régies, hagyományos, kötőgerendás tető. Ezt sem mindennap csinálja az ember – mesélte Zoltán.

Egy jó szakma ma nagy érték. Mivel kevés a szakember, így meg is kell fizetni a munkájukat.

– Elmentem egy volt általános iskolai osztálytársamhoz dolgozni egy hétvégén. Ő egyetemi tanár. Megcsináltam nála a tetőt, megmondtam az árát és rácsodálkozott, hogy „Te tényleg ennyit keresel?”. Mondtam, hogy igen, ennek ennyi az ára. Nagyon meglepődött, mert neki közel sincs ekkora fizetése.

Fotó: Rosta Tibor

Szívesen továbbadná a tudását

A mesterképzésen 10 ács vett részt. Volt köztük egy hölgy, aki azért vizsgázott ácsmesterré, hogy a fia mentora lehessen. Ez Zoltánt is inspirálja.

– Nekem is van egy fiam. Sajnos nem tartjuk a kapcsolatot, az élet így hozta, de szeretném, ha egyszer tovább vihetné a szakmát. Oktathatom most már én is, a mesterlevelem megvan hozzá – emelte ki.

Albert Mihály és Szabó Zoltán együtt vették át a mesterlevelet Békéscsabán. Általános iskolába és szakmunkásba is együtt jártak annak idején. Mindketten motiváló erővel hatottak a másikra, Zoltán elmesélte, együtt találták ki gyerekként azt is, hogy jó tanulók és jó szakmunkások lesznek.

A mesterképzés fél évig tartott. Heti 3 alkalommal jártak át Békéscsabára. Zárásként elméleti és gyakorlati vizsgák vártak rájuk.

– Mindannyian benne vagyunk már jó pár éve a szakmában. Volt olyan tanuló, aki idősebb volt a tanárnál. Mégis mind hallottunk olyat, ami érdekes volt, vagy kaptunk olyan jó tanácsot, amit megéri megfogadni. Pocsai László úrtól például, hogy mit hogy lehet másképp kiszámolni. A miértekre adtak választ. És nem csak a korszerű, hanem a régi dolgokat is megtanították. Létraállványról, bakállványról meséltek, pedig ezek helyett ma már sokkal korszerűbb dolgok is vannak. De nagyon érdekes volt. Furcsán hangzik, tudom, de hiányozni fog – vallotta Zoltán.

Fotó: Rosta Tibor

Jóságodért jót várj

Zoltán elmondta, a szakmájának nagyon sok mindent köszönhet. Például a lehetőséget, hogy támogasson másokat.

– Rákóczitelepen sok emberen segítettem. Megcsináltam, megjavítottam nekik a tetőt. Többen mondták, hogy miért csinálod ezt, de mindegy, én így éreztem jónak. Idén töltöttem a negyvenet, és hálóból, azért, mert én segítettem másokon, az volt az ajándékom 80 embertől, hogy összegyűjtötték a szemműtétem árát. Cilinderes volt a szemem, ezért tompán láttam. Ez akadályozott a munkában is. Most már jól látok, és így dolgoznom is sokkal könnyebb – mesélte meghatottan.

A mesterlevelet Zoltán azért szerezte meg, hogy bizonyítson. Nem csak a környezetében lévőknek akarta szakmai tudását megmutatni, hanem azoknak is, akik nem ismerik személyesen. És az apósának, Böjti Ferencnek, aki sajnos épp az oktatás ideje alatt hunyt el.

– Kőműves volt. Sajnos különmentünk a lányával, akit a mai napig nagyon szeretek. De apósommal mindezek után is, amikor összefutottunk, mindig szakmáztunk. Neki is szerettem volna megmutatni, hogy képes vagyok rá – mondta Zoltán.

Szabó Zoltán reméli, hogy egykori tanára, Valkai Sanyi bácsi is büszke rá és két másik egykori ácstanulójára, akik egyszerre szerezték meg a mester címet.

– A szakma. Ez tett azzá, aki vagyok. Ettől vagyok Szabó Zoli – zárta gondolatait a mester.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.