- hirdetés -

Ismét nyílt napot tartott a nyolcadik osztályos diákoknak és szüleiknek a GYSZC Kossuth Lajos Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Az érdeklődők a december 7-én tartott bemutató órákon ismét megtekinthették az intézmény szakmai kínálatát és lehetőségeit.

Második alkalommal rendezett nyílt napot a 2019/2020-as tanévben a Kossuth Lajos Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Az érdeklődő nyolcadik osztályosok és az őket kísérő szülők december 7-én nyerhettek ismét betekintést a Kossuth-iskolában folyó munkába, több érdekesnek ígérkező tanóra meglátogatására nyílt lehetőségük.

– A bemutató órák mellett a mai napon tájékoztattuk vendégeinket arról is, hogyan változnak 2020. szeptember 1-től a szakképzési rendszer lehetőségei. Megtudhatták, hogy a technikus- és szakiskolai képzés keretein belül milyen szakképesítések sajátíthatók el nálunk abból az összesen 174-ből, ami az új szakmai jegyzékben megjelent – ismertette a részleteket Gajdács Tibor, az intézmény igazgatója.

Az informatikai képzés és a robotika népszerű a diákok körében (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Az igazgató elmondta, az első, novemberben rendezett nyílt napjukon is betekintést nyerhettek a diákok az általuk érdekelt szakmákba, míg ezúttal inkább az óralátogatásokra helyezték ki a rendezvényt. A nyolcadikos diákok így kedvük szerint választhatták ki az őket leginkább érdeklő közismereti vagy szakmai programokat, megnézhették, milyen pedagógusok mellett tanulják az iskola tanulói szakmájukat.

– Általában a második rendezvényre már kevesebb tanuló jön, de szerencsére ezúttal is jelentősebb érdeklődés volt. Azt tapasztaljuk, hogy ilyenkor nagyon igénylik a szülők és a tanulók a tájékoztatást, hiszen nem egyszerű átlátni az új rendszert és ebben segítenünk kell őket – tette hozzá Gajdács Tibor.

A vendéglátásszervezésben tanulók bátran ajánlják a nyolcadikosoknak is a képzést (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Az előző tanévben érettségiző Nagy Richárd vendéglátásszervező szakon tanult tovább.
– Azért ezt az irányt választottam, mert egy emberbarát szakmának tartom, mindig is szerettem volna emberekkel foglalkozni a vendéglátásban – mesélte.
Elmondta, a nyolcadik osztályosoknak is bátran ajánlja, hiszen rengeteg tapasztalatot gyűjthetnek, mind hazai, mind külföldi színvonalon.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.