- hirdetés -

Jubileumi, 125. születésnapját ünnepli az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, melyre egész hetes programsorozattal készültek. Október 14-én egy megbecsülést, igyekezetet és reménységet hangsúlyozó emléktáblát avattak fel az iskolában.

– Jelentős mérföldkő az iskola életében a mostani alkalom, ahol egész hetes programsorozattal emlékezünk a régi iskolára, az ősökre, az egykori diákokra – foglalta össze október 14-én folytatott rendezvénysorozatuk lényegét a Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója, Víghné Pintér Lilla.

Pénteken az ünnepélyes megnyitót követően többek közt közös futással és faültetéssel indult útjára az ünnepi programsorozat, ami vasárnap istentisztelettel folytatódott a református templomban. Az első osztályos tanulók és az iskola új pedagógusai ekkor tették le ünnepi fogadalmukat.

Szalkay Róbert áldást mondott, a diákok énekkel és szavalattal készültek (Fotó: Rosta Tibor)

Október 14-én, az iskola történetét felidéző rádióadást, valamint az alsós- és felsős osztályok számára kitalált közös elfoglaltságokat délután egy emléktábla avatása koronázta meg. Olyan emlékműé, amit az ősök tiszteletére készítettek, és amivel szeretnének megőrizni hagyományaikat, egyben példát mutatni a jövő generációinak.

A diákok közös énekkel és rövid szavalatokkal készültek, majd Szalkay Róbert, református lelkész kért áldást az újonnan felavatott emléktáblára, külön kiemelve a rajta leírt jelszavak jelentését: a múlt megbecsülését, a ma igyekezetét és a jövő reménységét. Ezt követően a diákok is megnézhették a táblát, mely innentől kezdve az iskola folyosóját díszíti.

A jubileumi ünnepségsorozat a héten további programokkal folytatódik, például filmvetítéssel és könyvtáravatással, de az iskola történetéről szóló rádióműsorokat is folytatják még a következő napokban.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.