- hirdetés -

Közel 11 év zenei eseményeit idézték fel a Justh Zsigmond Városi Könyvtár szeptember 17-i rendezvény. Az Ezt látta a kameránk sorozat harmadik részeként ezúttal orosházi vonatkozású, klasszikus- és könnyűzenét tartalmazó videókat nézhettek meg a vendégek.

Elsőként március végén, régi, helytörténeti filmekből összeállított műsor fogadta az érdeklődőket, majd júniusban a könyvtári pillanatokat elevenítették fel az Ezt látta a kameránk rendezvénysorozat keretein belül.

A program szeptember 17-én érkezett el harmadik részéhez, ezúttal az Orosházához kapcsolódó klasszikus- és könnyűzene került terítékre a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban.
– 11 évet ölel fel a zenei események összeállítása, egészen 2008-ig látogatunk vissza az időben. Közel 770 DVD-nyi anyagot vettünk fel az évek során, nem volt könnyű kiválogatni ezek közül a legjobban sikerült pillanatokat, amiket négy részletben mutatunk be – árulta el Törköly József, zenei könyvtáros.

Elmondta, először helyi szereplők, különböző csoportok és zenekarok produkcióit keresték ki, többek közt a Kicsinyek Kórusáról, a Kodály Gyermekkarról vagy épp a Bokréta Népdalkörről láthattak különböző visszajátszásokat az érdeklődők.

A harmadik részben a város zenei életének meghatározó pillanatait mutatta be Törköly József (Fotó: Rosta Tibor)

Nem maradhattak ki az Orosházán megforduló, országosan is ismert előadók sem, klasszikus viszonylatban a Bartók Vonósnégyes és Rákász Gergely bukkant fel a visszajátszásokon, könnyűzenei téren pedig Charlie és a Pribojszki Band is feltűnt.
– Örülök, hogy több embert is érdekelt a program, hiszen ez egy olyan téma, ami mindenkit érinthet, aki egy kicsit is benne van a város zenei életében, ráadásul kimeríthetetlen forrás. Ezt követően is szeretnénk folytatni a sorozatot – tette hozzá Törköly József.

Jelenleg a program negyedik részét tervezik, Irodalmi és művészeti percek munkacímen fut az ötlet, ahol különböző kiállításmegnyitókról, könyvbemutatókról és az irodalmi életben ismert vendégekkel készült beszélgetésekről mutatnának felvételeket.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.