- hirdetés -

Nem mindennapos, és egyben igen örömteli találkozó színhelye volt szombat délelőtt a Táncsics Mihály Gimnázium. Egy 1969-ben érettségizett osztály tagjai találkoztak.

Az öregdiákok a gimnázium zsibongójában gyülekeztek. Nagy örömmel köszöntötték az újonnan érkező osztálytársakat, majd egykori osztályfőnökük vezetésével felmentek tantermükbe, egy rendhagyó osztályfőnöki órára.

A találkozó egyik szervezője, Rajki Istvánné elmondta, hogy kétszeresen is nagy öröm a mai nap.

– Eddig nem tartottunk rendszeresen találkozót, így nagy öröm most újra találkozni a régi társakkal. Sajnos hárman már nem lehetnek köztünk, de a többiek mind eljöttek. Külön boldogság számunkra, hogy az osztályfőnökünk, Marancsik Pálné Kiss Erzsébet is elfogadta meghívásunkat és együtt tud ünnepelni velünk. Az osztályfőnöki órán az összegyűjtött régi képekből készített összeállítást is vetítünk majd. Azt hiszem sok vidám percet fog okozni – avatott be a tervbe Rajki Istvánné.

Az osztály a gimnáziumból a Diófa étterembe vette az irányt, ahol az ebéd és az azt követő beszélgetés alatt az érettségi idejéből származó zenéket hallgattak.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.