- hirdetés -

Harmadik alkalommal szervezett olvasótábort a harmadik és negyedik osztályos gyerekeknek a Nyugdíjas Pedagógusok Justh Zsigmond Olvasóköre. Céljuk, hogy a mesék és a hozzájuk kapcsolódó játékokkal megszerettessék velük az olvasást, melyhez ezúttal a Rumini nevű kisegér történetét hívták segítségül.

Gyerekzsivajtól volt hangos július 10-én délelőtt a Justh Zsigmond Városi Könyvtár. Idén harmadik alkalommal rendezte meg szokásos olvasótáborát a harmadik-negyedik osztályos gyermekek részére a Nyugdíjas Pedagógusok Justh Zsigmond Olvasóköre. Ezúttal a megszokott egyhetes, folyamatos menetrendet, a hetente, szerdánként megrendezett foglalkozások váltották fel az érdeklődő gyerekek számára. Ez azonban egyáltalán nem akadályozta meg őket abban, hogy az őket jellemző lelkesedéssel vágjanak bele a játékos feladatokba.

Az olvasás mellett játékos feladatokkal várták a gyerekeket a szervezők (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

– A foglalkozások mellett tervezünk még a résztvevőknek egy tanösvénynek nevezett programot is, ami várostörténethez és városismerethez kapcsolódó séta lesz. Addig is szeretnénk olyan feladatokat megmutatni a gyerekeknek, melynek köszönhetően remélhetőleg megszeretik az olvasást és a könyveket – mesélte Makuláné Gulicska Valéria, az olvasókör elnöke.

Az első összejövetelen ennek megfelelően a nyelvi jellegű játékok voltak a középpontban, ezúttal pedig a Rumini nevű kisegér történetéhez és kalandos útjaihoz kapcsolódó játékos feladatokat találtak ki a résztvevőknek. A gyerekeknek, csapatokban dolgozva az egerekről szóló elrejtett közmondásokat és jelentéstartalmakat kellett megkeresniük, valamint párosítaniuk, de közös társasjátékra is lehetőségük volt.

A programok még nem értek véget, jövő héten is folytatódik az olvasótábor (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Az olvasótábornak ezzel még nem volt vége a következő alkalommal hasonló játékokkal, többek közt kézműves feladatokkal várják az érdeklődő gyerekeket, akik egy élő társasjátékban is kipróbálhatják magukat. A Nyugdíjas Pedagógusok Justh Zsigmond Olvasókörének szervezői remélik, idővel sikerül hagyományt teremteniük a kezdeményezéssel, hogy a jövő generációival is megszerettessék az olvasást.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.