- hirdetés -

Évek óta megrendezi táborát a szezon után az Orosházi Női Kézilabda Club. Idén több mint harminc fiatal kézilabdázó vesz részt a programokon az öt nap alatt.

Nagy sikere van már évek óta a nyári szünetben megtartott napközis tábornak. Antal Jenifer és Dancsó Dalma az orosházi klub edzői, felnőtt játékosai rengeteg programmal készültek június 17. és 21. között a jelentkező fiataloknak, de természetesen központi szerepet kap a kézilabda is.

– Idén jóval többen jelentkeztek, összesen 33-an lesznek itt az öt nap alatt óvodásoktól egészen 11 éves korig. Nagyon élvezik a gyerekek már most mondták néhányan, hogy nagyon elfáradtak pedig csak az első nap – mondta mosolyogva Jenifer – Napi két edzés mellett igyekeztünk változatossá tenni a napokat – tette hozzá.

Nincs könnyű dolga a két trénernek, hiszen a fiatalok nagyon elevenek, végig fülig érő szájjal, labdával a kezükben érezték igazán jól magukat az edzésen. A táborban rengeteg meglepetés, többek között strandolás, strandkézilabdázás és dottózás is vár a csapatra.

Az egyik résztvevő Fehér Lili örül, hogy a barátaival töltheti ezt a pár napot. Bozsik Laura Blanka – a legtöbb lányhoz hasonlóan – az edzések mellett a gyopárosi strandolást várja a legjobban.

– Elmondták, hogy sok programmal készülnek nekünk a strandon, emiatt nagyon várom és még úszhatok is – mesélte izgatottsággal a hangjában Laura Blanka.

A szervezők hozzátették, amellett, hogy a gyerekeknek maradandó élményeket igyekeznek szerezni a szülőknek is kedvezni akartak, hiszen ebben az időszakban sokszor gondot okoz a gyerekek elhelyezése.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.