- hirdetés -

A városi könyvtár létrejöttének hetvenedik évfordulójának köszöntése nem ért véget a felolvasó maraton végével.

Az egész napos – 700 perces – maratont záró felolvasó, Buzai Csaba könyvtárigazgató volt, aki ötperces produkciója után, este nyolckor az olvasóterembe invitálta valamennyi összegyűlt könyvtárbarátot. Dugig telt az egyébként tekintélyes méretű helyiség.

A születésnappal kapcsolatosan indított játékok eredményhirdetése következett. A legjobb könyvtári fotók, a könyvtártörténeti totó, a moly-nyomozó verseny díjazottjai mellett kaptak ajándékot az olvasó maraton résztvevői közül kisorsolt szerencsések is.

A könyvtár szakmai,- és közönségsikerének letéteményesei (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Kedves momentum volt, hogy Buzai Csaba megajándékozta könyvtáros kollégáit. Mint mondta, annak, hogy ilyen sokan kedvelik a könyvtárat és rendezvényeit, illetve, hogy szakmai berkekben is előkelő helyen tartják számon az orosházi intézményt – nagy szerepe van az itt dolgozók lelkiismeretes munkájának.

Torta és buli

Remek zenét és remek estét csinált a KLuBB zenekar (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A „hivatalos” rész végeztével következhetett a sokak által várt szülinapi torta. A csokis finomságból jutott mindenkinek, sőt aki akart még repetázhatott is. Nem buli a buli zene nélkül. Jól tudják ezt a könyvtárosok, akiknek ezúttal a KLuBB zenekar sietett segíteni a hangulatfokozásban. Kriszta, Laci, Bálint és Béla, valamint a dobozba zárt, ubulnak hívott gép-dobos a húrokba csaptak. A tőlük megszokott magas színvonalon (és elviselhető hangerővel) megszólaló zenék – Eric Claptontól Tolcsvaiékig – igen széles skálán mozogtak. Sok számot végigtapsolt a hálás közönség, akik a koncert végén alig akarták elengedni a négy élő,- és egy gépzenészt.

A hosszúra sikerült nap, az olvasó maratonnal és a szülinapi bulival remekül sikerült. Jó lenne ott lenni a nyolcvanadikon is.


Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.