- hirdetés -

Javában zajlanak a diákolimpia országos versenyei. Az elmúlt hetekben két vörösmartys diák is megízlelte a siker ízét az országos megmérettetésen.

A tanév országos FIT KID bajnoka: Pásztor Szonja

– Pásztor Szonja vagyok, a Vörösmarty Mihály általános Iskola 8.a osztályos tanulója. A Hód-Fitness SE Fit Kid versenyzőjeként dolgozom már négy és fél éve Rácz Ildikó edző irányításával. Ez a sportot leginkább a tornához hasonlítanám, akrobatikából, táncból, lazasági és erőelemekből épülnek fel a gyakorlatok. Június 1-jén rendezték meg az országos diákolimpiát Cegléden. A versenyt korosztályokra bontva rendezik, én a VII. korosztály versenyzője vagyok. Másodikként léptem szőnyegre. A gyakorlatom 1 perc 30 mp hosszú, viszonylag magas pontszámú technikai elemeket tartalmaz. Nagyon jól sikerült a gyakorlat, ezért bíztam a dobogós helyezésben. Nagy örömömre az első helyen szólítottak ki, ami azért is külön öröm, mert a tervezett egyetemi felvételimhez ez a jelenlegi szabályok szerint 10 többletpontot jelent – fejtette ki a fiatal versenyző.

Szonja elmondta még, hogy a sportágat a gimnáziumi évei alatt is szeretné folytatni. Mivel az országos, több fordulóból álló bajnokságon ebben az évben a 3. helyet szerezte meg, ezért indulhat ősszel a XVII. Fit Kid European Cup, International Open versenyen. A továbbiakban erre készül.

Ambrus Bence országos negyedik atlétikában

Május 29-én, Székesfehérvárott rendezték meg a korcsoportos országos atlétika diákolimpia döntőjét. Ambrus Bence, az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola 4.c osztályos tanulója a városi-körzeti, majd a megyei verseny megnyerése után jutott az országos döntőbe.

Ambrus Bence atlétikában remekelt

– Számomra a kislabda hajítással kezdődött a verseny, ahol a három próbálkozásból kettő lett érvényes, a nagyobbik dobásom 42,2 méter lett. Utána következett a távolugrás, amely a saját eredményeimhez képest meglepően jól sikerült, 4,32 méterre ugrottam. Az utolsó versenyszámomat, a 60 méter síkfutást előzte meg a legnagyobb izgalom. Bár ez volt az erősségem, a rajtgépes indulással itt találkoztunk először.  8,75 másodperc alatt értem célba, ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy sikeresen zárhassam a versenyt. Az összesített eredmények alapján a 4. helyezésem elégedettséggel töltött el mindenkit. A versenyre való felkészülést Kósa Balázs testnevelő segítette – nyilatkozta Ambrus Bence, akinek kedvenc sportja a labdarúgás, az OMTK-ULE 1913 korosztályos csapatának tagja. Labdarúgásban a diákolimpián a megye második legjobbja lett a Vörösmarty iskola színeiben.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.