- hirdetés -

A Gyopárka Tündér Mesemondó Versennyel kezdődött meg június 8-án a Justh Zsigmond Városi Könyvtár idei Ünnepi Könyvhete. A 13 intézményből érkező óvodás vagy általános iskolás versenyzők három korcsoportban mérték össze, hogy kik a legügyesebb mesemondók.

Aggódó anyukák, lelkes apukák, büszke nagyszülők és nem utolsósorban fiatal mesemondók gyülekeztek a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban. Június 8-án jött el az idő, hogy kiderüljön ki Orosháza és a környék legügyesebb mesélője.

A már tizennegyedik alkalommal megrendezett Gyopárka Tündér Mesemondó Verseny az intézmény Ünnepi Könyvhetének megnyitója volt.
– 2006-ban indult el ez a szép hagyomány, Károlyi Fülöp Béla révén, akkor még egy ifjúsági tábor záróeseményeként. Azóta igen naggyá nőtte ki magát, idén 13 intézmény 33 diákja érkezett a versenyre, Orosházáról és a városún túlról is, óvodások és iskolások egyaránt – ismertette a részleteket Buzai Csaba, a könyvtár igazgatója.

Idén 13 intézményből érkeztek mesemondók (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Idén három kategóriát alakítottak ki a verseny szervezői. Az óvodások az első osztályosokkal, a másodikosok a harmadikosokkal, a negyedikesek pedig az ötödik osztályosokkal versenyeztek együtt, teljesítményüket a Nyugdíjas Pedagógusok Justh Zsigmond Olvasókörének tagjai értékelték.

A verseny kezdete előtt Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere köszöntötte a kis mesemondókat.
– Jó érzés látni, hogy ilyen sokan eljöttetek. Ugyan Károlyi Fülöp Béla, aki elindította ezt a versenyt egykor, már nincs közöttünk, de itt van az a szellemiség, amit képvisel. Mindig azt mondta, a gyermek olvasó a jövő olvasója. Ne izguljatok, élvezzétek a mai napot és állítsátok minél nehezebb döntés elé a zsűrit – mondta köszöntőjében Dávid Zoltán.

Az elmúlt években szép eredményeket elérő Maczelka Barnabás nyitotta az előadások sorát (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A programot egy rendhagyó produkció indította: az elmúlt évek versenyein is sikeresen teljesítő Maczelka Barnabás mesélt a vendégseregnek, majd korcsoportonként a legkisebbektől a nagyobbakig mindenki megmutathatta tehetségét a műmesék és népmesék elmondásával. A gyerekeket produkcióik után játszóház várta a Gyermekkönyvtárban.

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár jövő héten, az Ünnepi Könyvhét további programjaival, többek közt felolvasómaratonnal, könyvbemutatókkal és koncerttel is várja az érdeklődőket.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.