- hirdetés -

Évet zárt és értékelt az Orosházi Női Kézilabda Club. A felnőtt együttes edzőváltás után, kemény tavaszon van túl, de értékes bravúr győzelmekkel fejezte be az idényt.

A hagyományos év végi szezon záróját tartotta az Orosházi Női Kézilabda Club, a vezetőség, edzők, a klub felnőtt és utánpótlás korú játékosai jelenlétében a Petőfi Művelődési Központban.

Az OXXO Energy Orosházi NKC felnőtt együttese az NB I/B keleti csoportját 16 ponttal zárta. Annyi biztos, hogy nem ez volt a klub történetének legegyszerűbb szezonja. A nyári felkészülés pedig nem ezt vetítette elő Dancsó Attila klubelnök szerint. Az ősz végén hasonlóan a kilencedik helyen állt a csapat a tabellán, emiatt edzőváltás mellett döntött a klub vezetősége decemberben.

– Vágó Attila számos új taktikai elemet hozott be, ami rányomta a bélyegét a tavaszi szezon első felére, de a rengeteg munka az idény végére meghozta a gyümölcsét, ami miatt bizakodva tekinthetünk a jövőbe – fogalmazott a klubelnök.

Dancsó Attila klubelnök (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A vezetőedző is értékelte a mögöttünk hagyott fél évet. Az elnökhöz hasonlóan elmondta, hogy védekezésben és támadásban is új elemeket kellett megtanulniuk, ami sok időt emésztett fel. Ez idő alatt olyan fájó vereségek is becsúsztak, mint az Algyő vagy a Szentendre elleni mérkőzés.

– A tavasz közepén, a kéthetes szünetben sikerült kilábalni a lelki hullámvölgyből. Ezután már voltak olyan mérkőzések – például a Hajdúnánás, vagy a Göd ellen – ahol szakaszokban kimondottan jól játszottunk, de a végjátékra rendre elfogyott a lendület. Az viszont már megmutatkozott, hogy jó úton járunk, hiszen a szezon végére három bravúros sikert is arattunk a Kispest, a Szeged és a Vasas ellen. Jó szájízzel zárhattuk a bajnokságot – tekintett vissza a vezetőedző. Hozzátette: sajnálja, hogy most ért véget a bajnokság, de az alapokat lefektették ahhoz, hogy jövőre még sikeresebben szerepeljenek.

Vágó Attila (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A szezonzárón a Petőfi Művelődési Központban tartott évzárón elismeréseket is átadtak a szezon során kimagasló teljesítményt nyújtó játékosainak mind utánpótlás, mind felnőtt szinten. A serdülők edzője, Harsányi Viktor Buczku Bonita és Gabnai Alexandra munkáját ismerte el. A megyei első osztályú együttes edzője, Kovács Ákos Kovács Zita és Könyves Nikolett teljesítményét látta kiemelkedőnek. Az ifjúsági csapat tagjai pedig leköszönő edzőjüket, Nagy Ferencet köszöntötték.

A szezon végén három játékos hagyja el a klubot az idény végén. A két hálóőr, Molnár Noémi és Nagy Éva, valamint a két szezon után Hatala Virág is távozik, valamint vállsérülése miatt nem folytatja tovább pályafutását Bajkán Laura.

Elhangzott, hogy az új igazolásokkal kiegészülve ismét a dobogóért küzdenének jövőre. Az érkezőkkel kapcsolatban megtudtuk, már több játékossal megszületett a megállapodás, de őket később mutatják be a szurkolóknak.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.