- hirdetés -

Ezúttal új helyszínen, a Táncsics Mihály utcán mutatják meg magukat a tűzoltók, mentők, rendőrök június 8-án. A nagyszabású rendezvény miatt több helyen forgalmi változás lép életbe.

A rendezvény előtt 2019. június 7-én, pénteken 23 órától a Táncsics Mihály utca – Győry Vilmos tér (jelzőlámpás) kereszteződésből nem lehet a Táncsics Mihály utca irányába hajtani. Szintén lezárják majd a református templom előtti Kálvin teret és a Táncsics Mihály utca – Könd utca kereszteződést, így az állatorvosi rendelő, a református templom és kútmúzeum torkolataiból sem lehet kihajtani a Táncsics utca irányába. Ugyanekkor a Veres József utcát és az Eszperantó utcát is lezárják a Posta utcai kereszteződéseknél a Táncsics Mihály utca irányába. A Veres József utca ezért zsákutca lesz, mivel onnan a Posta utcának csak bizonyos szakaszáig lehet behajtani.

A gyalogos- illetve kerékpáros forgalmat a rendezvény alatt – az ott zajló bemutatók függvényében – időszakosan korlátozhatják a szervezők.

A lezárásokat várhatóan június 8-án, a késő esti órákban oldják fel.

A busszal, valamint Dottó-vonattal utazók számára fontos információ, hogy a rendezvény napján, azaz június 8-án, szombaton megváltozott útvonalon közlekednek majd a járatok, amik nem érintik a Táncsics utcai megállókat.

A szervezők írásban, köztéri plakátokon és személyes megkeresés útján külön is tájékoztatják majd a lezárásokkal érintett utcák lakóit. Kérik, hogy a rendezvény környékén a megváltozott forgalmi rendnek megfelelően fokozott türelemmel és óvatossággal közlekedjenek, és figyeljék az ideiglenesen kihelyezett KRESZ-táblák útmutatásait!


Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.