- hirdetés -

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola május 18-án rendezte meg a Békés Megyei Számítástechnika Versenyt. A 2019. évi kiírásra a megye kilenc településének 17 iskolájából 115 diák nevezett. Az elődöntők lebonyolítása után a napokban megrendezett megyei döntőn 49 tanuló mérhette össze tudását.

A verseny három fő kategóriában zajlott. Az első kategória a számítógép használatáról szólt, melyben egy elméleti és egy gyakorlati feladatlapot kellett megoldani a versenyzőknek. Ebben a kategóriában indulóknak a felhasználói programokban (szövegszerkesztés, bemutatókészítés, képszerkesztés) szerzett ismereteiket kellett bemutatni.  A másodikban a különböző multimédiás elemeket tartalmazó anyagok (prezentációk, weblapok és videók) készítésében, a harmadikban pedig információkeresésben versenyezhettek a tanulók.

– A verseny hagyományai szerint külön díjazásban részesültek az eltérő életkorú tanulók és az informatikát emelt óraszámban, illetve normál tanterv mellett tanuló gyerekek – osztotta meg hírportálunkkal Vargáné Gyömrei Anita szervező. A versenyt kategóriáktól függően különböző évfolyamok számára hirdették meg. Egy-egy kategóriában életkoronként több csoport is lehetett:

I. kategória: Számítógép használata
1N korcsoport: 5-6. évfolyam általános tanterv
1T korcsoport: 5-6. évfolyam emelt szintű tanterv
2N korcsoport: 7-8. évfolyam általános tanterv
2T korcsoport:7-8. évfolyam emelt szintű tanterv
II. kategória: Alkalmazások használata
Weblap: 5-10. évfolyam
Multimédia csoport: 5-10. évfolyam
Videó csoport 5-10. évfolyam
III. kategória: Információkereső verseny
1. korcsoport: 5-6. évfolyam
2. korcsoport: 7-8. évfolyam

Ezen a napon nem csak az órákon megszerzett tudásukról adtak számot a tanulók. Amíg az elkészült feladatokat értékelték és javították, addig a versenyzők és a felkészítő tanárok érdekes interaktív előadásokon vehettek részt. A Vörösmarty iskola tanulói mutatták be a 3D tervező szoftvert és a jelenlévők megtekinthették az iskola 3D nyomtatóit működés közben. A résztvevők kipróbálhatták a padlórobotokat (Bee-bot, Pro-bot) és játszhattak a Scotie Go! társasjátékkal. A megyei verseny részletes eredménye itt lesz elérhető.

Rövid eredmény:

I. kategória: számítógép használata
1N korcsoport

1. Teremi Samu Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda Szarvas
2. Nagy Nándor Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola Gádoros
3. Bánszki Ádám Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Orosháza

2N korcsoport

1. Szász Gergő Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Orosháza
2. Polynár Bence Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Gyula
3. Monostori Tamara Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Orosháza

1T és 2T korcsoport

1. 1T Zsiga Norbert Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Orosháza
2. 1T Bódai Péter Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Orosháza
3. 1T Bőte Dominik Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Orosháza
1. 2T Bárdos Balázs Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Orosháza
2. 2T Tóth Péter Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Orosháza
3. 2T Csizmadia Szabolcs Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Orosháza

II. kategória: alkalmazások

1. Multimédia Miano Olívia Anna Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Békéscsaba
2. Multimédia Szilágyi Dávid Csorvási Gulyás Mihály Általános Iskola Csorvás
3. Multimédia Szabó Márk Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Orosháza
1. Videó Molnár Eszter Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Gyula
2. Videó Barta Levente Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Orosháza
3. Videó Huszka Ferenc Dániel Balsarati Vitus János Általános Iskola Dombegyház

III. kategória: információkereső
5-6. évfolyam

1. Vasas András    Savio Domonkos Katolikus Általános Iskola Békéscsaba
2. Berta Zsófia Orosházi Vörösmarty Mihály Általános iskola Czina Sándor Tagintézmény Orosháza
3. Gaál Levente Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. Békéscsaba

7-8. évfolyam

1. Hankó Noémi Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda Békéscsaba
2. Dohányos Máté   Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda Békéscsaba
3. Polyák Ilona Anita Csorvási Gulyás Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Csorvás

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.