- hirdetés -

A megalakulásának harmincadik évfordulóját ünneplő Rákóczitelepi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületéhez érkeztek a zombai testvér szervezet nyugdíjasai.

Nagy izgalommal várták a Zombáról érkező külön buszt a Rákóczitelepi Közösség ház előtt a helyi nyugdíjasok. A testvér településről negyvenen jöttek köszönteni a telepieket. Egy-egy örömteli felkiáltás, sok ölelés és puszi mutatta, hogy régi és baráti a kapcsolat a két nyugdíjas klub között.

A mintegy száz résztvevő alig fért be a kicsiny közösségi házba, ahol vacsorával várták vendégeiket a telepiek. Előtte Dávid Zoltán polgármester köszöntötte a vendégeket és vendéglátókat. Mint mondta, öröm látni ezt a sok mosolygós arcot.

– Szívet melengető tapasztalni, hogy a Zombát és Orosházát összekötő számtalan szál egyike, mely a két nyugdíjas klubot köti össze, milyen erős és milyen élő – mondta egyebek mellett a városvezető.

Elsőként Dávid Zoltán polgármester köszöntötte a jelenlevőket (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A köszöntő után a Rákóczitelepi nyugdíjas klub vezetője, Kasza Béláné foglalta össze a klub harminc évének történéseit, majd a vendég klub Őszirózsa dalköre adott egy vegyes nótacsokorból álló műsort.

Természetesen a zombaiak s elhozták barátság és testvériség szalagját, amit fel is kötöttek a telepiek stafétabotjára. A finom vacsora után a két zenész, Kasza Béla és Hegyi Pál vállalta magára a hangulatfelelős szerepét és a két klub időseivel közösen nagy mulatást csaptak.

A zombai vendégek szombaton Gyopároson fürdőznek, kirándulnak, majd – reméljük szép emlékekkel telve – vasárnap indulnak haza.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.