- hirdetés -

Katonák és civilek egyaránt megszenvedték sok-sok évvel ezelőtt az I. és II. világháború borzalmait. Május 24-én országszerte, így Orosházán is a Hősök Napja alkalmából tisztelegtek az elesettek emléke előtt.

A kedvezőtlen időjárás miatt ezúttal az Árpád-kert helyett a Petőfi Művelődési Központ aulája adott otthont május 24-én, a Hősök Napja alkalmából tartott megemlékezésnek. A himnuszt követően Orosháza alpolgármestere, Bojtor István nyitotta a megemlékező beszédek sorát.

– A múlt század két világháborúja az emberi történelem legnagyobb mértékű tömegmészárlása volt. Az I. világháborúban 700 ezernél is több magyar katona halt meg, nem volt olyan család, mely ne siratott volna valakit. A háború végén a határokat is újrarajzolták, a magyarság ezeréves szülőföldjének kétharmadát elszakították. Aztán, mintha az emberi gonoszság versenyt futna az idővel, a következő háborúban mindezt többszörösen felülmúlta az áldozatok száma – mondta emlékező beszédében az alpolgármester.

A Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulói adtak elő idén emlékműsort (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A II. világháborút felidéző események során kiemelte a Don-kanyarnál zajló ütközetet, ahol 200 ezer magyar katona halt meg golyófogóként. A számok elborzasztók és hozzávetőlegesek. Pontosan azóta sem lehetett felmérni a veszteséget. Május 24-én ezért azokra emlékeztek országszerte, akik a legtöbbet, az életüket áldozták a hazáért.

Ezt követően Lipták József, a Magyar Honvédség alezredese, egyben a 101-ik Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka folytatta a megemlékezések sorát, kiemelve, hogy kezdetben milyen lelkesen, mit sem sejtve indult a háborúba az a rengeteg, névtelenül maradt magyar hős, míg az otthon maradottak reménykedve várták a híreket szeretteikről.

A Magyar Honvédség katonái helyezték el a koszorúkat (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

– A hősöknek nem csak a kegyetlen harc brutalitásával kellett szembenézniük vagy a rosszindulatú elemek csapásaival és a nélkülözéssel, de a pszichikai terhelés is rájuk hárult. Békés megye katonái kiállták a próbákat, bár nem hiszem, hogy hőssé akartak ők válni. Mi a hálás utódok azért vagyunk felelősök, hogy ápoljunk elődeink példamutató emlékét – tette hozzá az alezredes.

Az emlékező beszédek után a vendégek a Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulóinak műsorát tekinthették meg, majd a Magyar Honvédség katonái a Hősök Szobránál is elhelyezték az emlékezés koszorúit.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.