- hirdetés -

Kiállítások, bemutatók és előadások színesítették a Vörösmarty iskola kezdeményezésében életre hívott IX. Orosházi Tehetségnap és Tehetségkonferencia április 4-i programját. A város több intézményében mutatkozhattak be tehetséges fiatalok.

A Vörösmarty iskola kezdeményezésében, a város köznevelési intézményeinek közreműködésével megvalósított programban érdekes előadások és kísérletek részesei lehettek orosházi diákok. A IX. Orosházi Tehetségnap és Tehetségkonferencia programjain összesen több mint ezer gyermek részvételével számoltak.

– Kilencedik alkalommal szerveztük meg az Orosházi Tehetségnap és Tehetségkonferencia programját, a város köznevelési intézményeinek, közép- és általános iskolák, óvodák, valamint a Justh Zsigmond Városi Könyvtár és az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat közreműködésével. A program részeként gyermekek mutathatták meg tehetségüket kiállítások, előadások, bemutatók alkalmával, amelyeket másik intézmények képviselői is megtekinthettek – emelte ki Orosz László, az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola intézményvezetője.

Fotó: Kecskeméti Krisztina

A nap során a Petőfi Művelődési Központban tartott konferencián az előadók sorában volt Dr. Balogh László, a Magyar Tehetséggondozó Társaság és a MATEHETSZ elnöke, a magyar tehetséggondozás egyik szellemi vezetője, Liszkai Anikó, az Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodájának óvodapedagógusa, Vargáné Gyömrei Anita, az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola informatika szakos tanára, valamint Orosz László, a Dél-Békési Tehetségsegítő Tanács elnöke.

– Valamennyi tanuló egyéniség. Valamelyik gyermeket a felzárkóztatásban támogatjuk, míg az egyes területeken kiemelkedő teljesítményre képes tanulókat a tehetségük kibontakoztatásában segítjük. Örömünkre szolgál, hogy a Vörösmarty iskola 2011-ben elindított kezdeményezéséhez a város legtöbb intézménye csatlakozott. Ez is bizonyíték arra vonatkozóan, hogy óvodától egészen a középiskoláig fontos a tehetséggondozás – tette hozzá Orosz László intézményvezető.

A Vörösmarty székhelyintézményben ottjártunkkor éppen az App Inventor játékkészítő alkalmazást mutatta be az iskola tanulóinak Vizi Norbert, az Óbudai Egyetem mechatronikai mérnök hallgatója. – A tanulóknak megmutattam az App Inventor alkalmazás felületét és azt, hogyan lehet játékosan megismerni az Android operációs rendszert és a programozásának világát – jegyezte meg.

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Az iskolában többek között fizika, kémia és biológia témakörben is tartottak előadást külsős szakemberek. A diákok aktív részesei lehettek a rendhagyó ismeretterjesztő tanóráknak. Molnár Viktor nyolcadikos tanuló elmondta, a biológiai előadáson egy bálna szájában fellelt maradványokat is szemügyre vehettek. Deák Dominika Mária, 8.c osztályos diáknak a látványos fizikakísérletek tetszettek legjobban.

A tehetségnaphoz kapcsolódóan szerveztek programot továbbá az önkormányzati óvoda Töhötöm és Móricz Zsigmond utcai telephelyén, a Vörösmarty iskola Czina Sándor tagintézményében, az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában, a Táncsics Mihály gimnáziumban, a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban, a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban, az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola részéről a Művészetek Házában, továbbá a Diáktanyán, az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat által.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.