- hirdetés -

Rászoruló családoknak segít, táborokat szervez és ruhákat gyűjt és oszt az orosházi Katolikus Karitasz Csoport. A szervezet négy évvel ezelőtt alakult újjá a városban.

A Magyar Karitászt 1991. június 14-én néven jegyezte be a Fővárosi Bíróság egyházi jogi személyként. A szervezet újjáalakulásával egy időben bekapcsolódott a nemzetközi karitász hálózatba és a világ 166 országát összekapcsoló Caritas Internationalis tagja lett. Orosházán dr. Laurinyecz Mihály, az akkori plébános kezdeményezésére szerveződött újjá a Jézus Szíve Plébánia karitasz csoport nyolc fővel.

A csoport minden évben rengeteg jótékonysági kezdeményezést szervez a rászorulók számára. Nagyböjt idején adventkor többek között élelmiszercsomagokat osztanak szét, körülbelül 40-50 nélkülöző család számára, melyet a katolikus hívek adományaiból állítanak össze.

– Ezen kívül még az év folyamán sok projektünk van, amivel segíteni tudjuk a rászoruló családok helyzetét. Ilyenek például a lakhatási, beiskolázási támogatások. Pár éve kezdtük meg a nagy sikert aratott nyári tábort, mely nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében – sorolta Baranyainé Murvay Sára, az orosházi karitasz csoport vezetője.

Elmondta, ez a tábor általában az iskolaév végeztével kezdődik és egy hétig tart a plébánia épületében reggel 8-tó délután 16 óráig. Az alsó tagozatos gyermekeknek próbálják a szünet első hetét tartalmassá tenni. Múzeumba, játszótérre és Gyopárosfürdőre is kilátogatnak a gyerekekkel, emellett filmvetítésekkel és bibliai ismeretekkel színesítik a programokat.

Megtudtuk, tavaly először szervezték meg a „Szent Erzsébet rózsái-morzsái” című programunkat, ahol 150 adag babgulyást és házi hájas kiflit osztottak ki Szent Erzsébet, a karitász védőszentjének napján a templom melletti hittanteremben. Ezt szeretnék hagyománnyá tenni, segítségüket felekezeti hovatartozás nélkül minden rászoruló embernek felajánlják.

– A programjainkat nem tudtuk volna megvalósítani a hívek nagylelkű
támogatása, a Szeged-Csanád Egyházmegyei Karitasz, az önkénteseink, és
plébánosunk segítsége nélkül. Továbbra is szeretnénk folytatni segítő munkánkat, melyhez kérjük az orosházi lakosok, és vállalkozók segítségét – foglalta össze a vezető, hozzátéve, a ruha-adományokat csütörtökön délutánonként a régi plébánia épületében Széchényi tér 1. szám alatt várják.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.