- hirdetés -

A Justh Zsigmond Városi Könyvtárban gyűltek össze március 12-én a zenetörténetre kíváncsi érdeklődők, akik ezúttal Felix Mendelssohn-Bartholdy életét és művészetét ismerhették meg, a művész születésének 210. évfordulója alkalmából.

Még 2015-ben indult el a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban a Zenetörténeti Esték rendezvénysorozat, melynek célja a zenei ismeretterjesztés felkarolása volt.
– Ezt úgy képzeltük el, hogy a klasszikus zene alkotóinak jeles évfordulóihoz kapcsolódva mutatjuk be őket az érdeklődőknek. A szerzők bemutatása mellett voltak már helytörténeti témáink is, például az egy évvel ezelőtti nosztalgikus est, az Alternatív Zenei Klub felidézésével – mesélte Törköly József, Zenetörténeti Esték moderátora.

Az esemény vendégei ezúttal születésének 210. évfordulója alkalmából a neves zongorista és orgonista, Felix Mendelssohn-Bartholdy életének érdekességeit ismerhették meg a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára, Kormányos Zoltán előadásában.

Az előadó, mielőtt ismertette volna Mendelssohn történetét, az adott korszak, a romantika jellemzőiről beszélt. Ezt az időszakot az előző korból történő kiábrándulás, a keleti kultúrák iránti érdeklődés és a korábbi művészeti stílusok tanulmányozása jellemezte. Mindez Mendelssohn művészetében is felbukkan, ő egészen a barokk zenei stílusokig nyúlt vissza.

Kormányos Zoltán ismertette az érdeklődőkkel Mendelssohn életét és művészetét (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

– Az igazságot keresni, a szépséget szeretni, a jót akarni, a legjobbat tenni. Ez az, amire hivatott az ember – hangzott el az előadás címe. Nem véletlenül választották éppen ezt az idézetet, Mendelssohn ugyanis életének minden mozzanatában törekedett arra, hogy mindezt betartsa.

Mendelssohn azon zeneszerzők közé tartozott, akiknek többnyire gondtalan fiatalkora volt, 12 éves korában már alkotott, 19 évesen pedig felért a zenevilág csúcsára, emiatt sokan Mozarthoz hasonlították. Szerencséjére sosem korlátozták úgy zenei szabadságát, mint más zeneszerzőkét.

Kormányos Zoltán előadásában kitért a szerző utazásaira is, a Németországban, Olaszországban, Angliában és Skóciában eltöltött idejét és ott született zeneműveit is bemutatta. Az előadást zenei bejátszások, valamint kvízkérdések színesítették, a legtöbb jó választ adó vendég az est végére egy ajándékcsomaggal is gazdagabb lett.

A Zenetörténeti Esték sorozata ősszel egy másik romantikus korszakban alkotó zeneszerző, Frédéric Chopinnel a középpontban folytatódik.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.