- hirdetés -

A múlt és a jelen összekapcsolásának jegyében rendezte meg az idei Német Kultúra Hetét március 4-8. között az Orosházi Német Nemzetiségi Önkormányzat. A vetélkedők és versenyek célja ezúttal is a német nyelvtudás árnyalása, elmélyítése volt.

A hétfői ünnepélyes megnyitóval indult az öt napos programsorozat, amely több száz diákot mozgatott meg szerte a városban. A középpontba Bajoroszág került, nem véletlenül.
– A török kiűzése után erre a területre a Fekete erdő környékéről érkeztek a telepesek, akik aztán sok mindent újjáépítettek és hozzájárultak a magyarországi kultúra gyarapodásához építészetben, zenében, költészetben egyaránt. A történelem a múltat, a kortárs szerzők pedig a jelent képviselték – fogalmazta meg röviden a koncepciót Abonyi Lajos, az Orosházi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

A vetélkedők sorában elsőként a gimnazisták mérték össze tudásukat, több mint hatvanan ültek asztalhoz kedden, a gimnázium aulájában. A diákoknak németül kellett megszólalniuk, anyanyelvi zsűri előtt. A felkészülésben mások mellett Csikós Edit, a Táncsics Mihály Gimnázium német tanára segített.
– A gyerekek egy hónappal ezelőtt kapták meg a gyakorló anyagot. Igyekeztünk a kreativitást előtérbe helyezni, emellett általános történelmi, földrajzi, irodalmi ismereteket is gyűjtöttünk.

Mint kiderült, cseppet sem feleslegesen, hiszen a feladványok a tárgyi tudás az ötletességet is mérték, nem csak a gimnazisták, de a 7-8. évfolyamosok vetélkedőjén is.

A programsorozatból idén sem maradt ki az írásbeli német verseny, összesen 56 helyi és környékbeli 4-8. évfolyamos diák tette próbára magát szerdán az Eötvös iskolában. A hét zárásaként pedig a szintén hagyományos vers- és prózamondó versenyre gyűltek össze a fiatalok. Megközelítőleg ötvenen szavalták vagy mondták el egy-egy magyarországi német költő, író művét.

Abonyi Lajos kiemelte, sikeresnek ítélik az idei rendezvénysorozatot is. Bíznak benne, hogy az iskolákban tovább népszerűsítették a német tanulást, emellett lehetőséget nyújtottak a diákoknak, hogy tanórán kívül is próbára tegyék a tudásukat.

A Eötvös iskolában rendezett verseny végeredménye:

4. évfolyam:

 I.  helyezett: Dimák Dorottya (Vörösmarty Mihály Tagintézmény)

     felkészítő: Tóthné Németh Anikó

II. helyezett: Buzai Dorka  ( Vörösmarty Mihály Tagintézmény)

     felkészítő: Tóthné Németh Anikó

II. helyezett: Nagy Tamara (Eötvös József Katolikus Általános Iskola)

     felkészítő: Lovas Erzsébet

II. helyezett: Szabó Virág (Eötvös József Katolikus Általános Iskola)

     felkészítő: Lovas Erzsébet

III. helyezett: Bánrévi Hanna (Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola)

     felkészítő: Vaszkán Gabriella

5. évfolyam:

I. helyezett: Buzai Brúnó (Vörösmarty Mihály Tagintézmény)

   felkészítő: Szokodi László

II. helyezett: Varjú Zétény (Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola)

    felkészítő: Domokos Anikó

III. helyezett: Hocz Linett (Táncsics Mihály Gimnázium)

    felkészítő: Gombkötő Judit Emese

6. évfolyam:

I. helyezett: Polgár Máté (Vörösmarty Mihály Tagintézmény)

   felkészítő: Szokodi László

II. helyezett: Czeilinger Martina (Eötvös József Katolikus Általános Iskola)

    felkészítő: Madarász Éva

III. helyezett: Csesznok Balázs (Eötvös József Katolikus Általános Iskola)

     felkészítő: Madarász Éva

7. évfolyam:

I. helyezett: Berényi Álmos (Vörösmarty Mihály Tagintézmény)

   felkészítő: Jankóné Lövei Erika

II. helyezett: Bárdos Balázs (Vörösmarty Mihály Tagintézmény)

   felkészítő: Jankóné Lövei Erika

III. helyezett: Csernus Dominika (Eötvös József Katolikus Általános Iskola)

   felkészítő: Lovas Erzsébet

8. évfolyam:

I. helyezett: Munkácsi Bianka (Táncsics Mihály Gimnázium)

   felkészítő: Szitó Tímea

II. helyezett: Fánczi Gina (Eötvös József Katolikus Általános Iskola)

   felkészítő: Lovas Erzsébet

III. helyezett: Szilágyi Fruzsina (Vörösmarty Mihály Tagintézmény)

   felkészítő: Jankóné Lövei Erika

Ebben az évben a legkiválóbb diákokat felkészítő pedagógus munkáját is értékelte a zsűri. Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola ajándékát Jankóné Lövei Erika tanárnő érdemelte ki munkájával.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.