- hirdetés -

Ismét kiállításnak ad otthont a Petőfi Művelődési Központ. Ezúttal a Mókás fizika nevet viselő tárlatra várják az érdeklődőket, akik különböző ügyességi és játékos feladatokat próbálhatnak ki. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola osztálya is ellátogatott a kiállításra, ahol mindannyian megtalálták a nekik tetsző elfoglaltságokat.

A tavalyi, Testünk a csoda címet viselő utazó kiállítás sikerének köszönhetően idén ismét egy interaktív, sok-sok élményt és tudást nyújtó tárlattal várja a környékbeli gyerekeket és családokat március 4. és 9. között a Petőfi Művelődési Központ csapata.

– Ezúttal a fizika legérdekesebb jelenségeit mutatjuk be egy interaktív kiállítás keretein belül különleges eszközökkel ismerkedhetnek meg játékos formában az érdeklődők. Így, miközben jól érzik magukat a gyerekek, új tapasztalatokkal, tudással is gazdagodnak. Lemérhetik ügyességüket, fejleszthetik koordinációs képességeiket. Az iskolások mellett a felnőtteknek és családoknak is remek kikapcsolódást nyújthat a mintegy félszáz tanulságos eszköz – tudtuk meg Lajti Tímeától, a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől.

Mindenki megtalálta a diákok közül a neki tetsző feladatokat (Fotó: Rosta Tibor)

A szombat délig tartó Játékos tudomány – Mókás fizika tárlat iránt az előzetes bejelentkezések alapján nagy érdeklődés mutatkozott, osztályok és csoportok érkeztek az interaktív kiállításra. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola egyik osztályának diákjait is gyorsan rabul ejtették a különleges eszközök és ügyességi feladatok. Mindegyikük szemügyre vette szinte az összes feladatot és trükkös képet, elmondásuk szerint nagyon nehéz kiválasztani egy kedvencet a kiállítás anyagai közül.

Az intézmény Bubik-termében tartott kiállításon a gyerekek láthattak többek közt nem hétköznapi képeket, megnézhették, hogy működik az egyenáram, láthattak trükkös órákat, de a kaleidoszkópot is többen kipróbálták.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.