- hirdetés -

Szókimondó, közvetlen stílusban igyekszik válaszolni a mai nők problémáira könyvében Nagyné Németh Adrienn. Vele találkozhatnak az érdeklődők a városi könyvtárban március 5-én.

Ez a könyv nem attól érdekes, hogy nyolc nő a Hősök terén fehérneműre vetkőzik benne, nem is a béna pasizós sztoriktól, sőt telt hölgytől sem, akinek másodpercnyi problémája nincs a túlsúlyával, vagy a testével. Ami viszont leköti az ember figyelmét az az, hogy végig kísérhetjük egy nő lelki alakulását, az anyaság buktatóit, a dolgozó nők dilemmáinak nagy részét – így fogalmazott könyvével kapcsolatban Nagyné Németh Adrienn, aki szerint olyan személyes kiszólásokkal hat az olvasóra, hogy akaratlanul is előveszi a saját életét, és a benne megélt eseményeket.

Erről is szó lesz a március 5-ei könyvbemutatón a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban. Az esemény 17 órakor kezdődik az író beszélgetőtársa Oroveczné Egervári Zsuzsanna lesz.

A könyvében mesél súlyos fejlődési rendellenességben szenvedő négyéves lányáról is. A kötetből származó összes bevételt felajánlotta a Mesenincs alapítvány számára. A pénzt egy budaörsi fejlesztőközpontra fordítja a szervezet, ahol a speciális igényű gyerekeknek szakszerű ellátást biztosítanak.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.