- hirdetés -

Sikert sikerre halmoz Pillár Napsugár három kutyájával, Lunával, Böbével és Walle-val. A jelenleg mezőgazdasági mérnöknek tanuló fiatal lány különböző dog dancing, és trükk versenyeken vesz részt kedvenceivel.

Minden Lunával kezdődött – emlékezett vissza. Az öt éves német dog nyolc hetes korában érkezett a családba, akit fél évesen kezdett el trükkökre tanítani.
– Eleinte csak az alap engedelmességet, majd később egyre bonyolultabb trükköket tanultunk. Mára eljutottunk odáig, hogy Luna körülbelül hatvan trükköt ismer – mesélte büszke mosollyal a mezőgazdasági mérnöknek tanuló Sugi.

A kenyérre kenhető hatalmas dog decemberben Alapfokú Trükk Kutya címet szerzett, majd januárban a felsőfokú oklevelet is megkapta. Magyarországon első dogként rendelkezik a világszinten is elismert képesítéssel.

Luna és gazdája számtalan közös sikernek örülhetett már (Fotó: Rosta Tibor)

A lelkesedés és a gazda iránti rajongás, na meg persze a jutalomfalat iránti vágy mind a három eben látszott. Szinte igényelték, hogy bemutathassák mit tudnak, ami az alábbi videóból is kiderül.

A csapat Böbével, az angol bulldoggal, – akit mindenki csak Husinak becéz – illetve Walle-val a belga juhász és német juhász keverékkel teljes.
– Meglepő, hogy ilyen kutyafajtákkal dolgozom, hiszen ebben a sportban a legelterjedtebb a border collie, illetve a különböző juhászkutyák. De ebből is látszik, hogy minden csak motiváció kérdése – részletezte.

Sugi elmondta, jelenleg a trükkversenyek mellett Dog Dancing versenyekre készülnek. Böbével és Lunával már szerzett aranyérmet, Walle-val is erre készül. A hazai versenyek mellett külföldi megmérettetésekre is szeretne eljutni. Egyelőre még hobbiként tekint a kutyák tanítására, leginkább élvezni szeretné a velük töltött időt.

Fotó: Rosta Tibor

Éppen elköszöntünk, amikor mellékesen hozzátette Sugi, hogy a három kutya mellett több birkának, egy mini malacnak, egy kosnak és egy ormányos medvének is büszke gazdája. Megbeszéltük, később visszatérünk hozzá, addig is íme egy kis ízelítő.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.