- hirdetés -

Az orosházi kézilabdázó gólerős játéka is kevés volt a két pont megszerzéséhez. A magyar férfi válogatott Argentína ellen ért el döntetlent a világbajnokságon.

Remekül indult magyar szempontból a mérkőzés, pillanatok alatt ötgólos előnyre tettek szert Baloghék. A dél-amerikaiak folyamatosan zárkóztak, de a szünetben még három góllal jobban álltak a mieink (13-10)

A folytatásban megfordult a helyzet és az állás is. Az argentin válogatott átvette a vezetést. Az utolsó tíz percben még mindig fej-fej mellett haladtak a felek, az utolsó támadást ugyan a magyar csapat vezette, de lövés nélkül zárult az akció. Így alakult ki a 25-25-ös végeredmény.

A csapat legeredményesebbje az orosházi születésű Balogh Zsolt volt a maga 11 góljával.

– Nem vagyok elégedett kicsit sem, többet vártunk. Az első félidő rendben volt, a második pedig visszaesett a teljesítményünk támadásban és védekezésben. Fejetlenség volt elöl, én is túl vállaltam magam. Több jó teljesítményre lett volna szükségünk. Szerencsénk van, hogy szereztünk egy pontot, mert simán benne volt, hogy vereséget szenvedünk. Nem szabad csüggednünk, hosszú még a csoportkör, biztos lesznek még körbeverések – nyilatkozta a mérkőzést követően Balogh.

A magyar válogatott legközelebb Angola együttesével mérkőzik. A találkozó vasárnap 18 órakor veszi kezdetét.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.