- hirdetés -

Jeges hangulat uralkodott a Petőfi Művelődési Központ (PMK) színháztermében, melyet a gyermekek csilingelő nevetése olvasztott meg, december 12-én. A Micimackó bérlet utolsó előadásaként egyenesen a Jégkirálynő érkezett a Orosházára.

Csillogó szemek, nagy izgalom, sok nevetés. Így jellemezhető a Micimackó bérlet utolsó előadása, amely kicsiket és nagyokat is magával ragadott.
A Nektár Színház által előadott mese, H. C. Andersen egyik kedvelt művének feldolgozása, mely az igaz barátságról, kitartásról, küzdelemről és a feltétel nélküli szeretetről szól. A történet különlegességét egyebek mellett a díszlet adta, hiszen a vetített háttér még hatásosabbá varázsolta a színészek játékát.

Az előadás az igaz barátságról, kitartásról, küzdelemről és a feltétel nélküli szeretetről szól (Fotó: Rosta Tibor)

Szabó Orsolya kulturális szervező elmondta, a Jégkirálynő című darab a Micimackó bérlet harmadik előadása.
– A bérlet idén is nagyon sikeresnek bizonyult, hiszen az előadások napján három alkalommal tekinthetők meg a darabok, így naponta több mint 1100 gyermek látogatott el hozzánk ebben az évadban. A visszajelzések és a gyermekek reakciói alapján az előzőekhez hasonlóan pozitívnak mondható az idei Micimackó bérletünk is – fogalmazott a szervező.

A 2018-as Micimackó plusz bérletben az érdeklődők megtalálhatták Csepregi Éva Abrakadabra című gyermekkoncertjét, így aki ezt a bérletet választotta, szeptember végén azon is részt vehetett. A Micimackó bérletes előadásokon pedig a Nektár Színház Jégkirálynő darabja mellett, a Zenthe Ferenc Színház Brémai Muzsikusok és a VSG Táncszínház Pöttöm Panna című előadását tekinthették meg az érdeklődők.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.