- hirdetés -

Az ország 13 megyéjében újulnak meg – köztük Orosházán – vagy épülnek új nővérszállók a közeljövőben, a beruházások 8,5 milliárd forint uniós forrásból valósulnak meg – jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós elmondta, négy helyszínen – Kaposváron, Kecskeméten, Szombathelyen és Nyíregyházán – új nővérszálló épül, további 12 helyszínen – köztük Orosházán – pedig a meglévőket újítják fel, bővítik, korszerűsítik.

A miniszter hangsúlyozta, a kormány kiemelt figyelmet fordít az egészségügy fejlesztésére, amibe nemcsak az infrastruktúra tartozik bele, hanem a beteggel kapcsolatban álló szakdolgozók munka- és életkörülményei is.

Úgy fogalmazott, a munka igazi minőségét az adja, hogy kik dolgoznak az egészségügyi intézményekben és azt milyen minőségben teszik. Ezért – emelte ki – 2010 óta számos alkalommal került sor az egészségügyi dolgozók különböző rétegeinek támogatására és béremelésekre.

A beruházással országosan 1600 szakdolgozó lakhatását biztosítják, jelentette be Kásler Miklós 

Kiemelte azt a legutóbbi kormánydöntést, amely szerintaz elkövetkező négy évben négy lépcsőben 72 százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére.

Kásler Miklós a nővérszállók megújítása kapcsán elmondta, a beruházással 1600 szakdolgozó lakhatását tudják biztosítani.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, ez a program hozzájárul ahhoz, hogy jelentősen javuljanak a szakdolgozók lakhatási körülményei.

Hozzátette, reméli, hogy ezeket a nővérszállókat akkor is az otthonuknak tekintik a kórházi dolgozók, ha ez a lehetőség időszakos megoldás a számukra.

Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója elmondta, a cél az, hogy olyan körülményeket teremtsenek a szakdolgozóknak, hogy azok ne külföldön vállaljanak munkát.

A beruházások 2020-ig fejeződnek be.

(MTI)

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.