- hirdetés -

Mindig jó érzés olyan emberekről írni, akik Orosházáról indulva jutottak el a világhírig. Márpedig a következőkben megszólaló nagyszerű festőművész, Hatvany Viktória esetében éppen ez a helyzet.

Ha a kezdetekről beszélünk, három település határozza meg az életét. Berettyóújfalu, ahol született, Nádudvar, ahol azokat a csodás, vidéki nyarakat élvezhette a nagyszülőknél, és Orosháza, ahol gyermekkorát töltötte, iskolába járt, ahol felnőtt.

– Berettyóújfalun születtem 1975-ben. Születésem után két évvel költözött a családunk Orosházára, ahol szüleim az AKG-nál kaptak állást. A József Attila Általános Iskolába jártam, majd az Eötvös iskola megnyitása után mi lehettünk az elsők, akik benépesítették az iskolát. Már ekkor rengeteget rajzoltam, festettem, sőt tizennégy évesen felvételiztem a Képzőművészeti Egyetem Kisképzőjébe. Sokáig úgy tudtam, hogy nem vettek fel. Néhány éve mondták el a szüleim, hogy tulajdonképpen sikerült a felvételi, csak nem volt kollégiumi hely. Így kerültem a Táncsics gimibe, ami az én teljesen humán beállítottságomhoz túlságosan reál volt. Kovácsházán érettségiztem, majd jött a József Attila Tudományegyetem, és a munkaügyi kapcsolatok szak.

Mikor és hogyan kezdődött a vonzalom a képzőművészet iránt?

– Ez a vonzalom mindig is itt volt velem. Azért is csodálkoztam hogy nem vettek fel a Kisképzőbe, mert már akkor úgy éreztem, hogy festő vagyok. Kamaszként komoly megdöbbenés és nagy fájdalom volt ez a számomra. Most már örülök, hogy nem ez lett az utam, hanem egy nagyobb kanyarral jutottam idáig. Sok dolgot megtanultam, aminek később nagy hasznát vettem. Gyerekként állandóan rajzoltam, festettem. Minden rajzpályázatra beneveztem, legyen az városi, vagy épp az Üveggyár által kiírt, és rendszerint nyertem is. Drága eszközeim nem voltak, de ha volt papírom, ceruzám, az már elég volt. Kivonultam a kertbe és próbálgattam a különböző technikákat.

Akkor miért a JATE-ra esett a választás?

Szüleim szerették volna, ha van valami „rendes” szakma is a kezemben, mert a művészetből kevesen élnek meg. Ha igazi nagy művész vagy, az később úgyis utat tör – mondták. Én tizennégy évesen annyira megsértődtem, annyira rosszul esett, hogy nem is akartam a Képzőművészetire jelentkezni. Csak saját magam útját járva tanultam. Éjjel-nappal fejlesztettem magam. Nem érdekeltek az izmusok. Kialakítottam saját gondolatvilágomat, saját technikámat. Emlékszem mennyit kínlódtam, hogy például az orrnak hogyan kell jó árnyékolást csinálni, vagy hogy játszanak az árnyékok a fülben. Tulajdonképp dacból születtem meg, mint művészember és a stílusom is ebből született.

Egyetem után?

Kerestem a helyemet, de nem igazán találtam. Kimentem Amerikába egy időre. Ott megtanultam angolul és megismerkedtem a színekkel. Addig leginkább fekete-fehérben dolgoztam, de az ottani kultúrsokk után alig vártam, hogy hazajöjjek és kirajzoljam magamból a sok impulzust. Az úgymond normál munkahelyek kötöttsége soha nem feküdt nekem. Rengeteget tudok dolgozni, de nem bírtam a meghatározott időbeosztást, így addig mentem míg a festészettel meg nem tudtam anyagilag erősödni.

Hogyan tettél szert ismertségre?

Sokáig úgy éreztem, nem vagyok jó. Úgy 2005 táján gondoltam először azt, hogy ezeket a dolgaimat már meg kell mutatni. Ehhez azonban kellett az, hogy férjhez menjek és egy olyan férfi álljon mellettem, aki keményen kiáll mellettem és folyamatosan megerősít abban, hogy ez az én utam, erre születtem. Tulajdonképpen egy honlapot csináltam, (megtanultam, hogyan kell) és ott mutattam meg az én kis „gyümölcseimet”. Pár héten belül befutottak az első galéria megkeresések. És csak nőtt a számuk, amit én egy csodának értem meg, és akkor éreztem, hogy a helyemen vagyok.

Az igazi élettér a műterem (Fotó: Hatvany Viktória)

– Külföldön is ismert lettél…

Japánba hívtak meg egy kiállításra 2008-ban. Ekkor dőlt el véglegesen, hogy csak ezt kell csinálnom. Tokióban a magyar nagykövet nyitotta meg a tárlatot. Itt érződött először igazán, hogy a napi 10-12 órás festés, alkotás meghozta gyümölcsét. Ekkor már három éves volt első gyermekem, Áron, 1 éves Izabella. GyES-en, GyED-en, voltam, elláttam a családot, közben önkéntes munkát kezdtem végezni, pl. a református templomban és persze párhuzamosan festettem. Egyre több vásárló jutott el hozzám és a legnagyobbakon kívül szinte az összes galéria kinyílt számomra. Sorra jöttek a különböző kiállítások. Gyerkőcök, festés, kiállítás és a számomra fontos karitatív tevékenység – nagy pörgés alakult ki. A két, három- és öt éves gyerekekkel és a férjemmel együtt húzkodtuk az adományos zsákokat.

Ha jól tudom volt kiállításod Párizsban, a Carousel du Louvre-ban is.

Tudatosan próbálom építeni a karrieremet. Minden olyan lehetőséget, ami szembe jön, meg kell vizsgálni és ha az előre viszi az embert, akkor azt meg kell lépni. 2016-ban – sok külföldi tárlat után – érkezett egy sms, hogy részt vehetek a Carrousel du Louvre -ban azon a kiállításon, melyen minden évben megmutatják a kortárs művészet értékeit. Hetekig nem kaptam levegőt. Egy bécsi galéria karolt fel. Hatalmas élmény volt. Kőkemény profizmussal csinálnak mindent. Boldog és büszke voltam, de léptünk tovább. Rengeteg megkeresést kaptam és elkezdték vásárolni a képeimet, érezhető intenzitással. Gyűjtők és még sokan mások. Éjjel nappal csörgött a telefonom, nagy média nyilvánosságot is kaptam. Talk showk, stb. Pl. a Duna Tv Ridikül című műsorában a mai napig ott lóg egy képem a stúdióban.

Idén készült el a Hollóházi-Hatvany kollekció (Fotó:Hatvany Viktória)

Hogyan lettél egyik vezető dizájner a Hollóházi porcelánnál?

Egy kis bensőséges, családias, kis létszámú nyári művésztelepet szerettem volna létrehozni Hollóházán. Közzétettem a közösségi oldalamon és ezt látták meg Hollóházán. A gyár igazgatója és a polgármester asszony jelentkeztek, hogy támogatnák és szeretnének együttműködni. Az ottani munkám alapján úgy ítélték meg, hogy szeretnének velem dolgozni. Rám esett a választásuk és Jurcsák Lászlóra, akinek szerződést ajánlottak. Idén nyár óta szorosan együttműködve próbálunk egy új arculatot kialakítani, egyúttal régi fényének és rangjának megfelelő szintre visszaemelni a porcelángyárat. Ebből született meg az új Hatvany-Hollóházi kollekció. Számomra is meglepő és furcsa volt, hogy ez így, és ilyen gyorsan történt. Azt hiszem, ez az, amikor az Isten valakit a tenyerén hordoz, és ha én jól, becsülettel, szeretettel, tiszta lélekkel járom végig ezt az utat, akkor nem lehet elrontani.

Könnyen vagy nehezen alkotsz? 

Szerencsére nagyon könnyen. Elkap az ihlet és automatikusan jönnek a gondolatok. Olyan sok mindent szeretnék elmondani, hogy néha azt érzem, egy élet nem is elég. Úgy érzem, hogy nincs elég időm, helyem, lehetőségem, hogy mindent megvalósítsak. Most már sorrendet kell felállítanom a megrendelések, a megkeresések, a porcelán és egyéb dolgaim közt, hogy minden időben meglegyen, mert nem hagytam fel a karitatív tevékenységgel sem, gyerek festőkönyvet adtam ki, a családomról sem feledkezhetek meg. Néha kevés a nap huszonnégy órája.

Mikor jársz, jártál Orosházán?

Szívesen megyek haza. Ha csíramálé időszak van, mert ez csak itt van, de rendszeresen jövünk a férjemmel pihenni is. Óriási élmény volt a 2016-os első Fogadj el Nap. Ott is megláthattam, hogy egy pici segítség, néhány jó szó és hegyeket mozgat meg az, aki előtte azt hitte, vége az életnek. Azóta is rendszeres vendég vagyok ezen a rendezvényen. Orosházára egyébként – máig így mondom – haza megyek.

Mikor állítasz ki itthon?

Szervezzétek meg és örömmel jövök…

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.