- hirdetés -

Rendhagyó bemutató órával zárja az évet a Candy Dance Crew. Földesi Szandra csapata december 13-án, a Petőfi Művelődési Központban várja vendégeiket, hogy bemutathassák, mit tanultak idén.

Mozgalmas heteken van túl a Candy Dance Crew csapata, hiszen októberben első határon túli, a romániai Nagyszalontán rendezett versenyükön rendkívül erős mezőnyben kellett helyt állniuk Földesi Szandra tanítványainak. A szezon végéhez közeledve ünnepi évértékelésüket megelőzően egy rendhagyó karácsonyi bemutatóval várják december 13-án hozzátartozóikat és barátaikat a Petőfi Művelődési Központban.

Szeretnénk egy bemutató órával szolgálni az érdeklődőknek, ahol a Candy Dance Crew összes orosházi csoportja, a legkisebbektől a legnagyobbakig bemutathatja, hogy miket szoktunk csinálni órán és miket tanultak idén – ismertette a részleteket Földesi Szandra, a csapat vezetője.

Rendhagyó karácsonyi bemutatóval készülnek (Archív fotó: Rosta Tibor)

Hozzátette, nem előadással készülnek, hiszen a megszokott koreográfiákon kívül bemutatják azt is, hogyan végzik bemelegítésüket és nyújtógyakorlataikat.
– Leginkább egy nyílt óraként lehetne meghatározni, hiszen azt is bemutatjuk, hogyan változnak korosztályonként a táncórák – tette hozzá a csapatvezető.

Előadásukat követően, pár nappal később pedig az idei év sikereit egy évadzáró karácsonyi vacsorával ünneplik meg, majd januárban ismét elkezdődik a beiratkozások időszaka.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.