- hirdetés -

Pályaválasztási vásárt tartottak Békéscsabán. A kétnapos rendezvényre több mint háromezer általános és középiskolást vártak. A rendezvényen száz kiállító, oktatási intézmények, Békés megyei cégek mutatkoztak be.

– Ez a rendezvény is azt a célt szolgálja, hogy helyben tartsuk a fiatalokat, itt kínáljunk számukra jövőt, fejlődési lehetőséget – emelte ki Dr. Takács Árpád kormánymegbízott, aki Marczinkó Zoltán István, munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárral nyitotta meg a pályaválasztási vásárt.

A megyei oktatási intézményeket és helyi munkaadókat felvonultató vásárt 16 éve rendezik meg Békéscsabán.

A kétnapos vásáron 35 középfokú oktatási intézmény, négy felsőoktatási intézmény, 11 szakmai szervezet, három kamara, hat közigazgatási szerv és 41 munkáltató mutatkozott be a fiataloknak. A Kormányhivatal rendezte vásár a megye legnagyobb pályaorientációs rendezvénye.

A pályaválasztási vásáron orosházi iskolák és cégek is képviseltették magukat. A Táncsics Gimnázium standjánál Patyi Ákos volt az egyik diák, aki az érdeklődőket fogadta.

-Én mindig is a Táncsicsban szerettem volna tanulni, mert egy erős, jó iskola – mondta el kérdésünkre, őt mi motiválta, mikor iskolát választott. A tizedikes diák úgy véli, jól döntött, a gimnázium beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
– Akik most keresnek iskolát igyekezzenek minél több helyről tájékozódni. Az iskolában folyó diákélet, az oktatás színvonala, az, hogy milyenek a tanárok nagyon fontos szempontok. A legjobb ha az iskolaválasztás előtt állók beszélnek az ott tanuló diákokkal erről – tanácsolta.

A pályaválasztás, iskolakeresés persze nemcsak a diákokat, hanem a szülőket is kihívások elé állítja.
– Nagyon nagy felelősség arról dönteni, hogy egy 14 éves gyermek hol tanuljon tovább. A legjobb ha felmérjük, mi az amit szívesen csinál, amit szeret, és igyekezzünk ennek megfelelő képzési formát választani számára – mondta Gajdács Tibor, a Gyulai Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakgimnázium és Szakközépiskolájának igazgatója.

Az orosházi intézményben kilenc szakgimnáziumi ág, 13 szakközépiskolai szakma – közülük hét hiányszakma – közül választhatnak az érdeklődő diákok. Az iskola december 1-én tart nyílt napot, ahová mindenkit szeretettel várnak.

A vásáron a középiskolák mellett a Békés megyében jelen lévő felsőoktatási intézmények is bemutatkoztak. A Kodolányi Egyetem nem titkolt célja, hogy színvonalas képzési kínálattal a megyében tartsa a tehetséges fiatalokat.
– Turizmus-vendéglátás, emberi erőforrás- és gazdálkodás-menedzsment, és szociális munka képzésekben kínálunk nappali képzésben is duális képzési lehetőséget – tudtuk meg dr. Malatyinszki Szilárdtól, az egyetem orosházi székhelyének igazgatójától, aki hozzátette: tapasztalataik szerint egyre többen keresnek lakóhelyükön illetve annak közelében képzési helyet maguknak.
Az iskolák mellett a cégeknek is remek lehetőség a pályaválasztási vásár arra, hogy bemutatkozzanak.

– Szeretnénk a duális képzésben rejlő lehetőségeket megmutatni a fiataloknak, de fontos számunkra, hogy népszerűsítsük a fémipari szakmákat is – mondta el Balogh Krisztina a Doherty Hungary Kft. HR-vezetője. A cég standjánál a diákok így nemcsak a vállalat tevékenységével ismerkedhettek meg, de a fémipari szakmákhoz kapcsolódó játékos tesztlapokat is kitölthettek.

A Linamar Hungary Zrt. is évek óta jelen van a pályaválasztási vásárokon. A cégnél több mint száz középiskolás és főiskolás folytat gyakorlatot a duális képzésben.
– Elengedhetetlen számunkra, hogy megismertessük a fiatalokkal azokat a szakmákat, amelyekre cégünknek is szüksége van – tudtuk meg Fórián Ildikótól, a cég toborzási specialistájától.

A pályaválasztási vásáron a diákok több szakmával testközelből is megismerkedhettek. Így lehetőségük volt kipróbálni milyen egy ipari robotot irányítani, hegeszteni vagy éppen ács munkát végezni.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.