- hirdetés -

Hatvannyolc millió forintos fejlesztés ért véget a Kodolányi János Egyetemen (KJE). A beruházásnak köszönhetően új ajtók nyílnak a felsőoktatási intézmény életében.

Komfortosabb környezet; modernebb, korszakalkotó oktatás – röviden így lehet jellemezni a Kodolányi János Egyetemet a végbement beruházások után. A fejlesztéseknek köszönhetően új közösségi tereket alakítottak ki az intézményben, ezzel is a hallgatók mindennapi kényelmét kívánják kielégíteni. A befejezett projektet egy zárókonferencia keretében ismertették meg az egybegyűltekkel október 26-án.

Dr. Szabó Péter, az egyetem rektora elmondta, egyfajta teljes megújuláson megy át az intézmény, ami a levelezős- és távoktatást illeti.
– Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy azok számára is megkönnyítsük az előadások hallgatását, az évközi vizsgát elvégzését, akik munkavállalás mellett tanultak intézményünkben. Vannak olyan előadások – persze még kísérleti programban –, amelyeket New York-tól, Londonon át Münchenig hallgatnak diákjaink. Nem csak közvetítjük az órát, hanem egy valóban élő programról van szó. A távollévő hallgatóink bele tudnak szólni az óra menetébe, a feltett kérdésekre válaszolni is tudnak – nyilatkozta a rektor. Hozzátette, a jelenleg tesztelés alatt álló rendszer 2020-ban lép életbe.

Dr. Szabó Péter: Fényes jövő vár a Kodolányira (Fotó: Rosta Tibor)

A beszerzett eszközparknak köszönhetően a képzés általános tartalmában következnek be változások. Cél, hogy minden szakhoz megfelelő informatikai tudás is kapcsolódjon.

Nagyon megérett az intézményünk arra, hogy fejlesszünk – ezt már Berta Ákos, az intézmény gazdasági rektorhelyettese mondta beszédében. Kiemelte, a helyi digitális megalapozásnak köszönhetően Orosházáról lesz lehetőség az egyetem további két telephelyének – a budapestinek és a székesfehérvárinak – irányítására. Hozzátette, az intézmény fejlesztései során sosem a saját, hanem a térség fejlődésének érdekeit is szem előtt tartotta.
– Az volt a cél, hogy olyan fejlesztési programot tudjunk beállítani, amely a jövőt mutatja,  és az itt élőknek mindenképpen előre lépést jelentsen. Szerettük volna elérni, hogy olyan informatikai gépparkunk legyen, ami az oktatásban fejlődést hoz. Van egy fejlesztési tervünk, hogy informatikai szakot regisztráljunk. Ez sok munkával járt – mondta beszédében a rektor helyettes.

Berta Ákos: A térség fejlődése mindenek előtt (Fotó: Rosta Tibor)

Informatikai képzésen túl tervben van egy agrárinformatikai képzés indítása is. Az egyetem figyelembe vette a befogadó környezet adottságait, ezért döntöttek az alábbi képzés 2019-es elindításánál.

Az informatikai képzéseknek köszönhetően az egyetem alkalmas korszerű konferenciák lebonyolítására. Dr. Malatyinszki Szilárd a Kodolányi János Egyetem székhelyi központ igazgatója elmondta, a lehetőség adott a helyi cégek számára is, hogy az intézményben tartsák aktuális konferenciájukat.
– A fejlesztések mindenki igényét kielégítik. Helyi cégeknek, partnereknek, civil szervezeteknek lehetőségük van az általunk kínált eszközparkot és teret hasznosítani. Természetesen a beruházás a hallgatószám növelését is előirányozhatja, terveink szerint 50-80 diákkal több érkezik majd a Kodolányi János Egyetemre. Sokat dolgoztunk azon, hogy az egyetem ne csak a szürke hétköznapokat jelentse hallgatóinknak, ezért közösségi tereket alakítottunk ki, ahol kikapcsolódhatnak egyetemistáink. A Wifi elérést is megerősítettük, ezután kiváló minőségű hálózatra lehet kapcsolódni az épületben – mondta az igazgató.

A beruházásoknak köszönhetően újabb lehetőségek nyílnak a város és a térség életében. Az új informatikai fejlesztéssel nem csak a nagyvárosi egyetemekkel, hanem a felsőoktatás vezető intézményeivel azonos szintre lépett az orosházi székhelyű Kodolányi.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.