- hirdetés -

Megszüntetheti a lakástakarékpénztári konstrukciók állami támogatását a kormány. A törvénymódosító javaslatot kedden fogadhatja el Magyarország közgyűlése.

Az egyéni indítványt Bánki Erik fideszes képviselő terjesztette a parlament elé. A törvényjavaslat indoklása szerint a 20 éve működő lakástakarék-konstrukció állami támogatása nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is extraprofitot realizálnak.

Az indoklásban olvasható továbbá, hogy a lakástakarék-program vesztett hatékonyságából.
– Mára egy, az állam és az adófizetők számára költséges, de nem hatékony konstrukcióvá vált. Miközben az összes öngondoskodási megtakarításnak csak az egyharmadát teszi ki a lakástakarékban tartott összeg, addig az összes ilyen jellegű állami támogatás háromnegyede kerül évente a lakástakarék-pénztárakhoz – részletezi Bánki Erik.

A törvénymódosítás nem érinti a már megkötött lakástakarék-szerződéseket (Fotó: Pixabay)

A képviselő kiemelte, az idei állami támogatás összege meghaladhatja a 70 milliárd forintot, míg a lakástakarékpénztári szolgáltatók 2010 óta közel 60 milliárd forint extra profitot termeltek.

A törvénymódosító javaslat elfogadása után megkötött lakás-előtakarékossági szerződések esetében már nem jár az állami támogatás. Azonban a határidő elő kötött szerződések esetében a támogatás a futamidő végéig fennáll.

Az eddig a lakástakarékokra fordított források a jövőben többek között a
Családi Otthonteremtési Kedvezmény további bővítésének pénzügyi fedezetét biztosíthatják.

Megkerestük az egyik ismert lakástakarékpénztári szolgáltató értékesítőjét, akitől megtudtuk, váratlanul érte őket a hír. Hozzátette, egyelőre nem tudják megmondani, hogy a törvénymódosítással vissza esik-e az érdeklődés a lakástakarék iránt.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.