- hirdetés -

Orosháza első világbajnoka, erőemelő, szakedző. Musztafa Imre hetvenedik életévéhez közelítve változatlanul sporttal tölti ki mindennapjait, alázata nem engedi elszakadni az erőemelés világától. Az Orosházi Toldi SE elnöke a jövőbe tekint, azonban versenyzői karrierjét is büszkén idézi fel.

– Imikém, nincs kedved eljönni egyet edzeni? – invitálta Dr. Kocsondi György ügyvéd Musztafa Imrét még az 1970-es évek közepén. Az ekkor húszas éveiben járó fiatalember élete új irányt vett, a kemény munka eredménnyel párosult. Felkészülésre az akkori Ifjúsági Ház berkeiben volt lehetőség, az orosházi csapat az első országos versenyén harmadik helyezést ért el. Később, 1987-ben Musztafa Imre és néhai Ambrus László megalapította az Orosházi Toldi SE-t, újabb egy esztendő elteltével már junior- és felnőtt csapatbajnoki címet tudhatott magáénak az egyesület. A Toldi SE első nemzetközi sikere az eredetileg vegyészmérnök végzettségű Musztafa Imréhez köthető, 1991-ben Eb-bronzérmes volt, 1992-ben Európa-bajnok, 1993-ban Kanadában világbajnoki címet szerzett.

A nevető sokadik

– Az 1993-as Hamilton városában rendezett vb-n még ismeretlennek számítottam a rangos mezőnyben. A nagy nemzetek: a franciák, angolok, németek, hollandok, vagy éppen az oroszok és az ukránok egymás versenyzői közül várták kikerülni a legjobbat. Meglepetésükre világbajnok lettem. Természetesen egyből doppingvizsgálatnak vetettek alá. Musztafa névvel? Pláne! – emlékezett vissza nevetve a török származású sportember, aki elárulta, a pályafutása alatt elért egyik rekordja különösen emlékezetes.

Musztafa Imre vallja: a kemény munka eredménnyel párosul (Fotó: RT)

Az utolérhetetlen rekord

– A pozsonyi Európa-bajnokságon 300 kilogrammal guggoltam sikeresen, nemzetközi versenyen magyarként én vittem véghez először ezt a gyakorlatot. A közelmúltban Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke megerősítette, 1992 óta sem sikerült senkinek túlszárnyalnia – emelte ki a sportvezető.

A pozsonyi Európa-bajnokságon 300 kilogrammal guggolt sikeresen

Musztafa Imre elmondta, az erőemelő sportág sokat változott és fejlődött az elmúlt évtizedek alatt, ugyanakkor nem látványsport, és ez a biztosított források mértékében is megmutatkozik. Az erőemelésnek hazánkban városunk az egyik meghatározó települése, hiszen már 1990-ben Orosháza Európa-bajnokságnak adott otthont. Számtalan tehetség nevelkedett itt és nevelkedik a mai napig. Idén október végén erőemelő magyar bajnokságot rendez hazai környezetben a Toldi SE, december közepén a Győr-Moson-Sopron megyei Beled városában fekvenyomó magyar bajnokságra készülnek az egyesület tagjai. Az elnök többek között Szabó Ágnes, Schneider Erzsébet, Pogány Andrea, Földvári Gabriella, Rajos Vivien, Nagy Boglárka és Véró Alex nyakában a legfényesebb érmet szeretné látni.

A sikert nem adják ingyen

– Az Orosházi Toldi SE taglétszáma a százat is meghaladja, közülük mintegy harmincan versenyeznek. Érdekesség, hogy sokan a férfiak sportágának tartják az erőemelést, holott a hölgyek körében is népszerű. Sőt, sokszor a lányok jönnek, jöttek le először a Táncsics konditermébe, majd a srácok őket követték – hangsúlyozta az elnök, aki útravalóul megjegyezte, ez a sportág embertelen kitartást követel, a sikerért meg kell dolgozni. De mint azt vallja: „A katona haljon meg a csatatéren, ne az ágyban.”

Sokszor a lányok hamarabb lejönnek edzeni, mint a fiúk (Fotó: RT)

 

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.