- hirdetés -

Az ember legjobb barátja a kutya, a főnöke pedig a macska – jól ismert felállás. Állatok ezrei élnek boldog életet gazdáik társaságában. Azonban akadnak olyan állatok is, melyeknek nem adatik meg ez a paradicsomi élet.

Az állatok világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján, október 4-én. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. Ezen a napon világszerte próbálják felhívni mind szervezetek, mind magánemberek a figyelmet az állatok védelmére.

A haszonélvezeti és kedvtelési állattartás sokszor nem a figyelmességen és a felelősségen alapul. Sok élőlény sínyli meg, hogy nem a megfelelő emberhez kerül. Változatlan a helyzet a tudatos és figyelmetlenségből elkövetett állatkínzások terén, mely bűncselekménynek minősül.

Nem ritka, hogy tenyésztőktől kerülnek kutyák a menhelyekre (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Nem ritka, hogy útszélén kidobott vagy az udvaron kegyetlen körülmények között tartott kutyákhoz hívják az állatvédőket. Az alacsony anyagi támogatás miatt nehéz helyzetbe kerültek a civilszervezetek, sokszor önerőből kell megoldaniuk mindent.

Az Eötvös iskola is a figyelemfelhívást tűzte ki célul

Több intézmény is megemlékezik a világnapról országszerte. Orosházán az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda egy egész hetet szentelt az állatoknak.
Megannyi érdekes programmal készültek a szervezők az első alkalommal megrendezett Állatok világnapjának hete elnevezésű eseményre, melynek témája a madárvilág volt.

Többek között ragadozó madár bemutatón is részt vehettek a tanulók, ahol egy ölyvet és egy baglyot figyelhettek meg a testközelből. A programok sora egy rajzpályázattal ér véget, melyen az iskola minden tanulója részt vesz. Az alkotásoknak a hét tematikáját kell követniük, ezért madarakat rajzolnak a tanulók.

Az iskola 3.a osztályából Korom Koppány baglyot rajzolt a pályázatra. Elárulta, nem véletlen a választása, ugyanis ez a kedvenc madara. Kiemelte, számára is fontos az állatok védelmére való felhívás.
– Vigyázni kell az állatokra! Ezért is jó ez a hét. Nekem nagyon tetszik, a madárbemutató volt a kedvencem. Az is jó, hogy nem kell annyit tanulni most – mondta Koppány, hozzátéve, neki is van két kutyája.

Az Eötvösben rajzpályázatot is hirdettek az Állatok Világnapjára (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A tematikus hét ötletgazdája és szervezője, Tóth Sándor az OrosCafénak elmondta, a gyerekek nagyon élvezik a programsorozatot.
– A tanulóknak nagyon tetszik az Állatok Világnapjának hete, sok információval gazdagodtak a gyerekek. Ez az első alkalom, hogy megrendeztük ezt a programsorozatot. Nagyon fontos, hogy felhívjuk a figyelmet az állatok védelmére, ezért a jövőben is megrendezzük ezt a tematikus hetet – nyilatkozta a tanító.

Olvasva is segíthetünk

A világnap alkalmából karitatív akció indult Orosházán. A Justh Zsigmond Városi Könyvtár könyvkiárusítási hetének mai napján a Szikhát Kutyamenhely javára gyűjt. A becsületkassza elven működő Ki mit szán kiárusítás nem újdonság a könyvtár életében. Azonban ez az első alkalom, hogy nem csak saját célra gyűjt az intézmény.

– A könyvtár több dolgozója is állatbarát lévén hívta fel a figyelmemet arra, hogy az aktuálisan folyó könnykiárusítást össze kapcsolhatnánk az Állatok Világnapjával. Fontos a jótékonykodás, reméljük ezzel is sokat segítünk – nyilatkozta Buzai Csaba, a városi könyvtár igazgatója. Hozzátette, átlagosan napi 20 ezer forintnyi összeg folyik be a becsületkasszába.

A lehetőség adott, hogy olvasva adakozzunk (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

– Reméljük, hogy a befolyó csekély összeg is hasznára válik a Szikhát Kutyamenhelynek. Ha úgy adódik, máskor is szívesen gyűjtünk az állatoknak, nem zárkózunk el ennek a lehetőségétől – mondta.

A kicsi is nagy segítség a Dózsa György utca végén, a hepehupás földút mellett elterülő menhelynek. Egyre több eb érkezik a telepre, a fenntartást pedig önkormányzati támogatásból, valamint adományokból oldja meg a szervezet.

Nehéz a hányatott sorsra jutott kutyák ellátása, etetése.

Az örökbefogadások nincsenek arányban az általuk befogadott kutyák számával, kevesebben találnak szerető gazdára, mint ahányan érkeznek.
Minden felajánlást – mind anyagi, mind dologi – szívesen fogadnak a menhely dolgozói és lakói. A segítségnyújtásról a menhely Facebook oldalán és honlapján is tájékozódhatnak.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.