- hirdetés -

Hosszú felkészülési időszak után ma este már Magyar Kupa-mérkőzésen bizonyíthat a másodosztályú női kézilabda-csapat. Az ONKC Hódmezővásárhelyen lép pályára.

Az elmúlt évhez képest nagy átalakuláson ment keresztül az OXXO Energy Orosházi NKC felnőtt együttese. Hét távozó játékos helyére, ugyanennyien érkeztek. A vezetőedzőnek volt dolga, hogy a rajtra egy ütőképes csapatot alakítson ki.

– Amit előzetesen elterveztünk a nyárra, azt sikerült elvégezni. Az új játékosok miatt több edzést tartottam és több felkészülési mérkőzést is játszottunk, mint azt megszoktuk. Beépítésük komoly feladat, mellyel még mindig nem végeztünk – fogalmazott Papp László.

Sérülés idén nem hátráltatta a női csapatot (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Hozzátette, hogy olyan játékosokat sikerült igazolni, akik pótolni tudják a távozókat. Hullámvölgyek biztos lesznek, de mindeképp a csapat hasznára válnak az új játékosok. A szakember kiemelte, hogy szükség is lesz rájuk, hiszen rendkívül megerősödött a bajnokság az elmúlt évekhez képest.

– Míg az előző szezonban négy-öt csapat, idén hét-nyolc együttes lesz harcban a dobogóért. Hazai pályán bármelyik gárda képes legyőzni a másikat. Így minél kevesebb hibával kell teljesítenünk az idényt – hangsúlyozta.

Az elvégzett munka igazi fokmérője az éles bajnoki mérkőzések lesznek. Sőt kedd este már a Magyar Kupa első fordulójában szerepel az orosházi gárda. Hódmezővásárhely ellen lépnek pályára Dancsó Dalmáék.

Vasárnap hazai rangadóval kezdődik a szezon, érkezik a Kecskemét (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

– Leginkább a bajnokságra fókuszálunk, de ez nem jelenti, hogy nem vesszük komolyan a kupameccset. Célunk a továbbjutás egyértelműen, de felkészülésnek tekintjük a hétvégi hazai, Kecskemét elleni rangadóra – határozta meg a ma esti találkozó célkitűzését a vezetőedző.

A találkozó 18 óra 30 perckor kezdődik Hódmezővásárhelyen a Balogh Imsi Sportközpontban. Hétvégén pedig startol az NB I/B, a Kecskemét érkezik az Eötvös-csarnokba.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.