- hirdetés -

Négy előterjesztést tárgyaltak a képviselők, többek között beszámoltak az utóbbi időszak munkájáról, valamint pénzügyekről is egyeztettek.

Simondán Gusztáv, a Orosháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata elnöke elmondta, az utóbbi időben a Cigánybál szervezésével voltak elfoglalva. Ezt augusztus 10-én, a Pacsirta utca 8. szám alatti székházukban, 19 órától fogják megrendezni. A sztárfellépők GINGI és zenekara. Az elnök hozzátette, minden mulatni vágyót szeretettel várnak.

Rendezvények és pénzügyek voltak a terítéken (Fotó: Rosta Tibor)

A továbbiakban pénzügyekről is szó esett. Simondán Gusztáv elmondta, az utóbbi években elindították az iskola tanszerek osztását rászoruló roma gyerekeknek. A visszajelzések alapján erre szükség van, ezért a testület megszavazta a támogatásról szóló előterjesztést. Kérdésünkre Simondáv Gusztáv kifejtette, általános iskolás gyermekeknek osztanak írószereket (ceruzát, tollat) és füzeteket a következő tanév megkezdése előtt.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.