A későbbiek hoznak jobban – Aratják a borsót

Amikor az aratás szó elhangzik valahol, a legtöbben a búza betakarítására asszociálnak, pedig a mostani időszakban több jelentős haszonnövényünk aratása is zajlik. Javában vágják az őszi árpát és a térség egyik legnagyobb területén termesztett zöldborsót.

Az utóbbi napok csapadékos időjárása egy kis pihenőre készteti a zöldborsó betakarítókat, gépet és embert egyaránt, de ettől függetlenül a tervezett ütemben halad a munka. A korábbi vetésű fajtákkal, ezzel együtt a teljes vetésterület felével már végeztek. A legnagyobb termelő az Orosfarm Zrt., amely az integrációval együtt mintegy háromszázötven hektáron termel a rizi-bizinek valóból.  Németh Imre növénytermesztés vezetőt kérdeztük az aktualitásokról:

A kombájn felszedi és a borsót külön is válogatja a növény szárától(Fotó: Rosta Tibor)

 – Az Orosfarm Zrt. tizenegy fajta zöldborsót vetett. Ezt a folyamatos betakaríthatóságot figyelembe véve, tizenkilenc szakaszban végeztük el tavasszal. Sajnos a korábbi fajták tenyészidején belül sok volt a  csapadékszegény, aszályos időszak és ezek nem hozták a várt hozamot. Kisebb és több esetben kényszerérett a növény. A később vetett fajták, melyek betakarítására a napokban kerül sor, már kedvezőbb időjárásban részesültek, így a termés is a megfelelő mennyiségűnek és minőségűnek látszik. Reméljük, hogy ez a most behordott jobb termés kompenzálni tudja majd a végelszámolásnál a korábbi fajták kisebb átlagát – teszi hozzá Németh Imre.

Messze van a hűtőház

Figyelemmel kíséri a betakarítást az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke, Horváth József is.

 – A korábbi vetésű borsófajták kisebb termése mellett a legnagyobb problémát – több szántóföldi zöldséghez, zöldbabhoz, spenóthoz hasonlóan – az okozza, hogy nincs a megyében feldolgozó üzem, nincs hűtőház, amely fogadni tudná a megtermelt növényt. Az itt termett zöldborsót is Pest-megyébe kell szállítani, amely több problémát is felvet. Először is, a hosszabb szállítás, különösen melegben óhatatlanul minőségromlást eredményez, másodszor jelentős többletköltséggel sújtja a termelőt, ami pedig rontja a jövedelmezőséget. Ráadásul a megyét is csak meghatározott utakon, Hódmezővásárhely, vagy Békéscsaba irányában hagyhatják el a 7.5 tonnánál nehezebb teherautók – mutat rá a nehézségekre Horváth József.

Most tehát még pihen a borsókombájn, de rövid időn belül újra indul, hogy az áruházak hűtőiben jövőre is legyen megfelelő mennyiségű magyar zöldborsó.


Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás