Csökkent a munkanélküliség Orosházán

Az elmúlt nyolc esztendőben több ezren találtak állást városunkban: a gazdaságfejlesztő intézkedések – amely a foglalkoztatás és a hozzáadott érték növelését ösztönözte – már kézzel fogható eredményeket mutat. A foglalkoztatás növelésére tett erőfeszítéseinket már az Európai Unió is elismeri – hangsúlyozta Simonka György, a térség országgyűlési képviselője, míg Elekes Lajos alpolgármester a hatékony érdekképviselet fontosságára hívta fel a figyelmet.

Orosházán 2010 áprilisában a munkanélküliségi ráta 9,83 százalékot mutatott, amely 2018 ugyanezen hónapjában már 3,47 százalékra csökkent, azaz több mint hat százalékkal mérséklődött a munkanélküliek száma városunkban. Mindezzel nem csak az országos 3,8 százalékos rátát múljuk alul, de az Európai Unióban mért 8,5 százalékot is.
– Az utóbbi években sikerült több mint felére csökkentenünk a munkanélküliek számát. Simonka György hatékony érdekképviseletének köszönhetően több milliárdos pályázati forrásokból tudtuk segíteni a helyi munkáltatókat és munkavállalókat. Azonban bőven van még mit tennünk, sajnos továbbra is kirívóan alacsonyak a bérek a térségben, ezt a problémát a hozzáadott érték növelésével kívánjuk orvosolni. Ehhez viszont szükség van a tehetséges fiatalokra, hogy itt maradjanak, munkát vállaljanak és családot alapítsanak Orosházán – magyarázza Elekes Lajos alpolgármester.

A cél, hogy Dél-Békés fejlődjön (Fotó: Rosta Tibor)

Manapság már egyre inkább a munkaerőhiány, mintsem a munkanélküliség okoz problémát a magyar munkaerő-piacon. Miután Magyarország Kormánya 2016-ban hároméves béremelési programot jelentett be – amely bérterhek-csökkentését, valamint a minimálbér és garantált bérminimum emelését is érintette –, 2017-ben több tizenhárom százalékkal emelkedtek a bruttó átlagkeresetek országszerte. Ennek eredményeként a tavalyi évben tizenötezerrel kevesebben vállaltak munkát külföldön, és Orosházát is kevesebben hagyták el az aktív korú munkavállalók köréből.
Simonka György, a térség országgyűlési képviselője azt mondja, a magyar kormány foglalkoztatás növelésére tett erőfeszítéseit már az Európai Unió is elismeri, hazánk és ezzel együtt Dél-Békés is sok tekintetben előnyösebb helyzetben van a nyugat-európai országokhoz képest.

– Az elmúlt években azért dolgoztunk, hogy az itt élők életszínvonala javuljon, hogy élhetővé tegyük Orosházát és egész Dél-Békést minden generáció számára. Azonban nem állunk meg! Szeretnénk, ha ez a fejlődés folytatódna, ennek érdekében mindenhol korszerűsítjük az intézmények épület- és eszközállományát, fejlesztjük az úthálózatot, és mindent megteszünk azért, hogy a gazdaság minden szegmensét megerősítsük. A polgármesteri hivatalnak országosan is elismert, hosszútávú térségfejlesztési koncepciója van, melyben az önkormányzattal közösen együttműködésre törekszünk a helyi vállalkozókkal, hiszen mindezt csak úgy érhetjük el, ha stabil, kiszámítható, jól fizető állások jönnek létre, melyben kiemelkedően fontosak a gazdaság szereplői, a cégek, vállalkozások és gazdaságok – hangsúlyozza a politikus.



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás