Folytatódik a diplomamentés – ha csak nyelvvizsga hiányzik

Új diplomamentő programot indít a kormány a korábbihoz hasonlóan azok számára, akik oklevelüket a nyelvvizsga hiánya ­miatt nem tudták átvenni. A felkészítő képzésben 1333 ember vehet részt, mintegy 400 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre. Az OFA Nonprofit Kft. által támogatott nyelvi képzések várhatóan szeptember közepétől indulnak, a pályázati felület pedig augusztustól lesz elérhető.

Új feltételekkel indul újra a korábban rendkívül sikeres diplomamentő program – írja a Magyar Idők. A Diplomamentő II. program célja a korábbihoz hasonlóan továbbra is a nyelvvizsga hiányában diplomával még nem rendelkező, államvizsgájukat hazai felsőoktatásban teljesített, de hallgatói jogviszonyban már nem állók nyelvi képzésbe vonása. Így könnyebben megszerezhetik a diploma átvételéhez szükséges államilag elismert nyelvvizsgájukat.

Az új programban 1333 fő bevonására van lehetőség, erre a célra 400 millió forint áll rendelkezésre. Az OFA Nonprofit Kft. közlése szerint a nyelvi képzések szeptember közepétől indulhatnak, és 2019. december 31-ig kell lezárulniuk. A támogatás mértéke fejenként legfeljebb 300 ezer forint lehet, a támogatottaknak legkésőbb 2020. március 31-ig kell bemutatniuk a megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványukat és az az alapján kiadott diplomájukat. Amennyiben ez nem történik meg, a teljes támogatási összeget vissza kell fizetni.

Tanfolyamokkal is segítik a nyelvvizsga megszerzését

Jelenleg a programban közreműködő nyelvi képzések megkezdésére és folytatására jogosult felnőttképzést folytató intézmények kiválasztása zajlik, a jelentkezők a pályázati felületet várhatóan augusztustól érhetik el.

A programban angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelvi képzésekre lesz lehetőség, a nyelvi képzés szintje legalább általános, B2, tehát középfokú, a Közös Európai Keretrendszer szerinti kimeneti szint lehet, így többek közt a szakmai nyelvvizsga is támogatható. A korábban végzett igényfelmérés alapján a programban támogatható képzési forma a csoportos mellett a rugalmasabb időbeosztású egyéni felkészítés is. A Diplomamentő II. program elősegíti a támogatottak munkaerőpiaci helyzetének javulását, mert a felsőfokú végzettséggel rendelkező állampolgárok elhelyezkedési, munkahely-megtartási, munkahely-változtatási esélyei jelentősen meghaladják az ezzel nem rendelkezőkét. A programot az OFA Nonprofit Kft. valósítja meg.



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás