Sakk: bravúros OSE-győzelem a csapatbajnokin

A 7. fordulót rendezték január 28-án az NB II-es sakk csapatbajnokság Tóth László csoportjában. Az Orosházi Sakk Egyesület óriási küzdelemben győzte le a bajnokság 3. helyén álló Békés csapatát.

Az idei évben az NB II-ben  játszó  orosházi sakkozók 6 forduló után a középmezőnyben szerepelnek az NB II-es csapatbajnokságon.

– Tavaly búcsúztunk az NB I/B-s küzdelmektől, az idén az NB II-ben játszunk. Célunk az első hat közé kerülés, továbbá a fiatal sakkozóink beépítése a csapatba. Úgy gondolom, hogy jó úton haladunk, a bajnokságban a 6. helyen állunk és Bogdány Gábor, ifj.Horváth Antal, Tamási Zoltán, Kunos Zoltán személyében egyre több fiatal játékosunk kap szerepet  a csapatbajnoki küzdelmeken- nyilatkozta a Békés elleni mérkőzés előtt Győri Szabolcs csapatvezető.

Hazai környezetben zajlott a mérkőzés (Fotó: Rajki Judit)

 

A szakember elmondta még, hogy jelenleg egy pontra vannak a dobogós helytől, ahol éppen a mai rivális, Békés csapata áll. Bízik benne, hogy a mai találkozón szoros mérkőzésen, nagy küzdelemben orosházi győzelem születik.

Győri Szabolcs csapatvezető esélylatolgatása tökéletesnek bizonyult, az orosházi sakkozók 5 óra 20 perces heroikus küzdelem után egy ponttal győztek.

Orosházi Sakk Egyesület – Békési TE 6,5 – 5,5

Orosházi győztesek: Kakuk Sándor (2.t), Zalai Mihály (4.t), Tamási Zoltán (6.t), Kunos Zoltán (7.t),

Döntetlen: ifj. Horváth Antal (3.t), Mónus Zoltán (8.t), Bíró István (9.t), Horváth Antal (10.t), Váczi Sándor (11.t).

A 8. fordulóra február 18-án kerül sor, ekkor az OSE a Karcagot fogadja szintén hazai környezetben.



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás