- hirdetés -

Füzesgyarmaton tartotta ünnepi megemlékezését az 56-os forradalom 61. évfordulóján a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése. A megemlékezés előtt a város ’56-os emlékművét is felavatták, utána pedig kitüntetéseket adtak át.

Füzesgyarmati Kossuth Lajos Általános Iskola és a református templom szomszédságában lévő téren gyülekeztek a megemlékezésre érkezők. Az ünnepi megyegyűlés előtt avatta fel dr. Kovács József országgyűlési képviselő, Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke és Bere Károly, Füzesgyarmat város polgármestere azt az emlékművet, amelyet egy nyertes pályázatnak köszönhet a település.

Az avatás után a város művelődési házában folytatódott a megemlékezés, ahol dr. Kovács József ünnepi beszédében kitért arra, miért fontos emlékezni, és miért nem szabad felednünk azokat a hősöket, akik saját településükön harcoltak a szabadságért, és adták életüket a forradalomért.

Megemlékezés Füzesgyarmaton (Fotó: Zentai Péter)

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése, ahogyan minden évben, idén is kitüntetéseket adott át azoknak, akik sokat tettek Békés megye társadalmi, gazdasági, tudományos fejlődéséért, nemzetközi kapcsolatai erősítéséért valamint kimagaslóan teljesítettek a művészeti és kulturális életben, vagy a sportban.

A „Békés megyéért” kitüntetést idén hárman kapták: Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő, dr. Baji Balázs Európai-bajnoki ezüstérmes gátfutó és Kreszta Traján, a magyarországi románság parlamenti szószólója.

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015-ben alapította a Polgárokért díjat, amit minden évben egy olyan polgármester kaphat, aki legalább egy cikluson keresztül töltötte be tisztét, és aki Békés megye történelmi hagyományaira építő kiemelkedő közéleti tevékenységet végez vagy végzett. Ebben az évben Dombegyház polgármestere dr. Varga Lajos érdemelte ki ezt a címet.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.