Középiskolás korában került közel a televíziózáshoz, végigjárta a szamárlétrát, és elérte azt, amit kevés tévés Magyarországon: gyakorlatilag olyan műsorokat készíthetett, amilyeneket akart, nemrég pedig az anyaságról forgatott rövidfilmet. Máté Kriszta főiskolai tanár is, és Orosházán tart előadást csütörtökön.
Média, társadalom címmel tart előadást a Kodolányi János Főiskola Szabadegyetemén. Hogyan látja a mostanra kialakult hazai médiahelyzetet?
– Olyat kérdez, amelyre nem tudok, csak órák alatt válaszolni. A lényeg, hogy ez sokkal inkább politikai, mint médiahelyzet. A politika mindig megpróbált nyomást gyakorolni a sajtóra, de ahogy én látom, ennyire még soha.
Azok közé tartozik, akik gyakorlatilag egyet jelentenek a kereskedelmi televíziózással. Mennyivel másabbak a mostani kereskedelmi tévék, rádiók, mint az induláskor voltak? És – képtelen kérdés persze – de ha újra választhatna, maradna a közszolgálati tévénél, vagy újra a TV2 jönne?
– Azért az elég nagyképű lenne, ha nem cáfolnám, hogy egyet jelentek a kereskedelmi televíziózással. Szerencsés pillanatban végzett az osztályunk a Színház-és Filmművészeti Egyetem tévés szakán, éppen akkor, amikor a kereskedelmi tévék indultak. Egyébként én már előtte is tévéztem, 16 éves korom óta nem szakadtam el ettől a szakmától. Akkor még minden egészen más volt. De sokkal nagyobb a különbség a kereskedelmi tévék között ma, mint 1997-ben, az induláskor. 10 éve még azt mondta mindenki, hogy a két nagy tévét alig lehet megkülönböztetni egymástól. Ma már ezt senki nem mondja, nyilvánvaló a különbség. A kereskedelmi rádióknál folyamatos átalakulást látok, hiszen egy ideje már csak egy országos kereskedelmi adó van, most azonban úgy tűnik, a Rádió 1 az összekapcsolásokkal szintén országos lesz. A struktúra nehezen követhető, a műsor meg olyan, amilyen. Egyébként a képtelen kérdésre tényleg nem tudok válaszolni, annyira más a mostani közszolgálati tévé ahhoz képest, amelyben az előtt dolgoztam, hogy a TV2-höz kerültem az induláskor, és annyira más a mostani TV2 ahhoz képest, mint amikor odakerültem.
Van érdeklődés még a szakma iránt? Akar még valaki kulturális vagy gazdasági újságíró lenni, vagy saját show-t szeretnének inkább?
– Akkor, amikor egy fiatalember ezt akarja tanulni, még azt mondja, a kultúra érdekli, meg az újságírás. Kevesen merik bevallani egyből, hogy Sebestyén Balázsok akarnak lenni. Aki egyébként komolyan gondolja, igazán saját showt akar, az megteremti magának a neten.
Évekig dolgozott együtt férjével, Bárdos Andrással. Szerintem kevés házaspár bírna együtt tölteni folyamatosan ennyi időt. Önöknek hogy sikerült?
– Amikor együtt dolgoztunk, sem lógtunk egész nap együtt, nem írtuk együtt a híreket. Ugyanarra az értekezletre jártunk, hasonló volt az időbeosztásunk, együtt távoztunk az épületből a nap végén, de mindig is úgy tekintettünk a közös munkára, hogy ez egy epizód a szakmai életünkben.
A komoly műsorok után egyszer csak jött a Szombat esti láz. Nehezen mondott igent a felkérésre?
– Húúú, nagyon. Még most is azt akarom hinni, hogy erre én soha nem mondtam igent. Ez egy olyan helyzet volt, amibe nem is tudom, hogy csöppentem, életre szóló élmény marad, de nem is volt igaz, csak álmodtam.
„Tizenhárom édesanya és egy tizennegyedik, aki riporterként segít nekik abban, hogy őszintén beszéljenek életük bizonyára legnagyobb kihívásairól, a gyermekvállalásról, a szülésről, a gyermeknevelésről.” Ez az ajánlója az Anyamonológok című kisfilmjének, amelyik nemrég került fel a Youtube-ra. Már nagyobbak a gyerekei, miért pont most készült el a film, és hogyan élte meg az anyaságot?
– Anyáknapjára készült a kisfilm, 13 nagyon különböző anyukával beszélgettem, őszintén, sallangok nélkül. Nehéz téma, sok pátosz, elvárás, giccs, őszintétlenség veszi körül. Amikor én anya lettem, azt éreztem, hogy megbotránozik olykor a környezetem, ha nem szirupos rózsaszínben nyilvánulok meg erről a témáról, miközben felszabadítja a többi anyukát, hogy lehet erről így is beszélni. Azt gondoltam, nem lehet, hanem kell! Ha csak egyetlen anya van, akinek ez a kisfilm felszabadító, már boldog vagyok.
Végül: Kriszta, vagy Krisztina?
Papíron Krisztina, de Andráson kívül azt hiszem, mindenki Krisztának hív. Igazából mindegy. Semmiképpen sem Kriszti.
