Több mint 130 millió forint uniós támogatásból újult meg az Orosházi Kórház nővérszállójának épülete. A belvárosban található, többszintes épület energetikai korszerűsítése februárban kezdődött.
Csaknem hat hónap alatt fejeződött be az Orosházi Kórház nővérszállójának az energetikai korszerűsítése – tájékoztatott közleményében a kórház Főigazgatói Titkársága. A homlokzatot és a tetőt is leszigetelték, és a nyílászárókat is kicserélték.
Az 1978-ban épült, ötszintes, egykori „olajos munkásszállón” az utóbbi 20 évben jelentős felújítás nem történt, ezért is pályáztunk az épület energetikai korszerűsítésére a Környezeti és Energetikai Hatékonysági Operatív Programban (KEHOP) – tájékoztatott a kórház főigazgatója.
Dr. Duray Gergő elmondta, hogy az energetikai korszerűsítéssel jelentősen csökken a felhasznált energia mennyisége, mérséklődnek az üzemeltetési költségek és csökken a légkörbe jutó üvegházhatást okozó gázok mennyisége is, mely a környezetvédelem szempontjából kiemelt fontosságú. A felújítás után a korszerű és megszépült épület méltó színfoltja lesz mind környezetének, mind pedig az egészségügyi ellátórendszer kiszolgáló egységeinek – tette hozzá.