Itt a nyár és a meteorológusok szerint kánikulai napok elé nézünk. Ennek az annyira szeretett évszaknak is megvannak a maga veszélyei, melyekre saját érdekünkben nem árt odafigyelni. A legszebbnek ígérkező nyaralást is tönkre tudja tenni egy leégés az első napon.
A rádióban rendszeresen figyelmeztetnek mindenkit az erős, esetleg extrém UV sugárzásra. Mit is jelent ez, illetve hogyan tudunk védekezni? Dósa Piroska bőrgyógyász szerint legfontosabb az odafigyelés.
– Az UV (ultra viola) sugarak három fő fajtájáról esik szó, az A, B, és C típusúakról. Legtöbb gondot ezek közül, bőrünk egészsége szempontjából az UV B sugárzás okozza. Ez okozza a bőrben a DNS elváltozásokat, ami miatt súlyosabb esetben, különböző bőrrákok alakulhatnak ki, de a sorozatos kisebb leégések során is károsodik a bőrünk, hamarabb ráncosodik, öregszik – kezdi a beszélgetést a doktornő.
Ilyen napokon, mint a mai is, egy érzékenyebb bőrtípusba tartozó ember már negyed óra alatt leéghet. A leginkább kézenfekvő megoldás a legjobb is egyben. Ha megtehetjük, 11 és 15 óra között ne tartózkodjunk a napon.
Ha mégis napon kell lennünk
Vannak azonban, akiknek, akár munkájukból adódóan ez nem megoldható – folytatja a szakember. – Akiknek hosszú időn át kell a szabadban, napfénynek kitett helyen tartózkodni annak többféle védekezés is ajánlott. Első lépésben a mechanikai védelem a fontos. Nagy karimájú kalapot célszerű viselni. Olyan ruházatot – bármennyire meleg is ez – amelyben a test minél kisebb része van kitéve a sugárzásnak.
Célszerű a fényt jobban visszaverő színeket, a fehéret, citromsárgát választani. Nem szabad elfeledkeznünk a szemünkről sem. Kaphatóak jó minőségű, UV védelemmel ellátott munkavédelmi és napszemüvegek. Az EU-s normák szerint ezek CE jelzéssel vannak ellátva, rendszerint a szemüveg szárának belső részén. A szín, az árnyalat gyakorlatilag mindegy, fontos az UV szűrő képesség és a nagyság, hogy a lencse az oldalról érkező fény ellen is védjen.
Fényvédő krémek
A boltokban nagy választékban kaphatók a különböző fényvédő krémek, naptejek, az eligazodás ezek közt azonban nem mindig egyszerű.
SPF számmal jelzik a gyártók a krémek fényvédő képességét. A legmagasabb az 50-es faktorszámú – veszi át a szót ismét Dósa Piroska. – Bőrtípusunkat, illetve előzetes barnultságunkat figyelembe véve választhatunk közülük. Itt emelném ki, a gyermekek számára kifejlesztett napvédő krémeket. Ezek annyiban jobbak a többinél, hogy jobban ellenállnak a víznek (izzadtságnak), így a napon dolgozók számára is alkalmasabb lehet. Bármilyet is használunk, legyünk a nappal nagyon óvatosak, hogy lehetőleg a nyaralás, a napozás ne a rendelőben végződjön.