- hirdetés -

Eddig több mint 300-an jelentkeztek a rendőrség felhívására határvadásznak. Az újoncok felkészítése novemberben kezdődik.

A kampány szeptember 1-jei kezdete óta 321-en adtak be felvételi kérelmet, Békés megye mellett a legtöbben Borsod-Abaúj- Zemplén, Bács-Kiskun és Csongrád megyéből jelentkeztek.

Az országos rendőr-főkapitány személyügyi helyettese a hirado.hu-nak adott tájékoztatása szerint az újoncok felkészítése várhatóan novemberben kezdődik. Az első csoport már májusban esküt tehet. Ezután négy ütemben, a létszámtól függően, három havonta lépnek majd szolgálatba. A most elindult létszámfejlesztés a tervek szerint 2018 májusára befejeződik.

Országszerte toborzócsoportok járják a forgalmas helyeket, de feltűnnek a különböző fesztiválok, sportrendezvények környékén is. Az érdeklődők így helyben kaphatják meg a szükséges tájékoztatást és kaphatnak választ az esetleges kérdéseikre.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.