Kispályás foci: egy szezonon belül duplázott a Geli’s

A végig egyenletes teljesítményt nyújtó Geli’s nyerte a Generali városi kispályás labdarúgó bajnokságot.

Az utolsó forduló előtt a Geli’s már ünnepelhetett, megnyerte a 2015/2016. évi bajnokságot. A gárda meghatározó játékosa, Boér Gábor mutatta be az újdonsült bajnokcsapatot.

– Mikor alakult és kik alkotják a Geli’s-t?

– Az elmúlt nyáron alakultunk. Abszolút baráti társaság, amelynek tagjai szinte kivétel nélkül rendelkeznek valamilyen futballmúlttal. A célunk egy olyan csapat kialakítása volt, ami évekig meghatározója lesz a városi bajnokságnak, amely esélyes lehet akár a végső győzelemre is. Mindenképpen boldogsággal tölti el a csapat tagjait, hogy a megalakulásunkat követő első évben rögtön “duplázni” tudtunk, hiszen a városi bajnokság mellett a téli teremtornán is az élen végeztünk.

– Mi lehet a siker titka?

– A focisták tudják, hogy ez mit jelent: a „harmadik félidei”egység és összetartás és az abból fakadó jó hangulat.

– A játékosok megérdemlik a hosszabb pihenőt.

– Igen, természetesen most mindenki pihenéssel, és meccsnézéssel tölti a jól megérdemelt holtidőt. Azonban nem sokáig leszünk foci nélkül, hiszen július 9-én részt veszünk egy kispályás tornán  Gádoroson, ahol szintén nem lehet más a célunk, mint egy ragyogó napot eltölteni baráti társaságban, és emellett mindent el fogunk követni, hogy elhozzuk az első helyért járó trófeát. Szeretnénk még a nyáron elutazni közösen egy hosszú hétvégére, ahol a labda mellett a horgászat fogja játszani a főszerepet, és utána kezdődhet az újabb szezon.

A bajnoki címet ünnepelte a Geli's (Fotó: egyesület)

A bajnoki címet ünnepelte a Geli’s (Fotó: egyesület)

– Soroljuk fel a játékosok névsorát!

– Plesovszki Pál, Németh Dániel (kapusok), Baki Norbert, Asztalos Gábor, Brachna Tibor, Boér Zsolt, Bogdán Gábor, Nagy Dávid, Nagy Szabolcs, Horváth Zsolt, Varga Péter, Füredi János, Miszlai László, Vincze Alex, Baranyai Béla, Juhász Norbert, Szabó Péter, Hanyecz Henrik, Mátyus Roland, Gönci Tibor, Boér Gábor. Szakvezető: Boér Ernő. Az elnökség tagjai: Baranyi Gellért, Vincze János, Hegedűs Attila.

– Egy kispályás csapat nem létezhet támogatók nélkül.

– Természetesen.  A fő támogatónk és egyben a névadónk is, a Geli’s söröző üzemeltetője, Baranyi Gellért. Mellette vannak magánszemélyek is, akik komoly segítséget nyújtanak és a játékosok is kiveszik a részüket a költségekből. – Laikusként is látom, hogy egyre inkább csapattá kovácsolódik a baráti kör és mivel én elsősorban a “harmadik” félidőért vagyok felelős, külön örülök, hogy a fiúk jól érzik magukat együtt a pályán és a “csapatépítésen” is – vette át a szót a csapat fő szponzora, Baranyi Gellért.

A támogató elmondta, a következő szezonban is a csapat mellé áll. A fiúk javában készülnek a július 9-i gádorosi kupára.

A városi focival kapcsolatos információ: a 2016/2017.évi bajnoki nevezés határideje: július 20. A nevezéseket a következő telefonszámokon lehet leadni: Cseh Krisztiánnál (30/519-2988) vagy Gelegonya Péternél (20/265-3010).



Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás