- hirdetés -

A bűncselekmények száma csökkent tavaly, a balesetek száma viszont – ha még kis mértékben is -, de nőtt – évet értékelt Czecher Péter rendőr ezredes, kapitányságvezető.

Nehéz, ennek ellenére eredményes évet zárt az Orosházi Rendőrkapitányság – emelte ki Czecher Péter. A rendőr ezredes, kapitányságvezető elmondta, a regisztrált bűncselekmények száma jelentősen – 17 százalékkal – csökkent, 2015-ben 684 ilyen eset volt. A nyomozáseredményességi mutató – bár minimálisan, de csökkent az elmúlt évben 61,8-ról 61 százalékra.

A regisztrált bűncselekmények közül a kiemelten kezelt bűncselekmények 386-ról 339-re csökkent. A közterületen elkövetett, kiemelten kezelt bűncselekmények száma 71-ről 43-ra esett vissza. Csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma is, 164-ről 149-re.

A kiemelten kezelt bűncselekmények nyomozáseredményességi mutatója 34, 8 százalékról 40, 5 százalékra emelkedett. A terjesztői magatartással elkövetett kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekben az elért eredmény évek óta 100 százalékos, ennek megtartása, továbbra is fontos cél.

Tavaly rendkívüli haláleset miatt 23 esetben indult eljárás, melyek vizsgálata során egyszer merült fel bűncselekmény. 19 személy eltűnése miatt érkezett bejelentés a rendőrségre, közülük 9 volt kiskorú. Néhány órán belül megkerültek az eltűntek.

Ahogy tavaly, idén is folyamatos lesz a rendőri jelenlét a közterületeken (Fotó: Rajki Judit)
Ahogy tavaly, idén is folyamatos lesz a rendőri jelenlét a közterületeken (Fotó: Rajki Judit)

A rendőrség illetékességi területén tavaly 72 személyi sérüléssel járó közúti közlekedés történt, ez 7 százalékkal – azaz 5 esettel – több, mint 2014-ben. A balesetek több mint fele Orosháza belterületén történt, a halálos kimenetelűek száma 3-ról 5-re emelkedett.

– 2015 szeptemberétől az illegális bevándorlási hullám kezelésében az orosházi rendőrök is kivették a részüket. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ideiglenes csapatszolgálati századába a kapitányság állományából beosztottak 7 alkalommal – esetenként 1-1 héten keresztül – végeztek feladatokat az államhatár közelében Csongrád és Baranya megye területén. Ez komoly feladatot támasztott az orosházi rendőrség elé, a kiesőket az itt maradókkal kellett pótolni, amit hatékony szolgálatszervezéssel oldottunk meg. Így területünkön nem keletkezett közbiztonsági deficit – emelte ki a kapitányságvezető. Tavaly szervezeti változás nem történt, az állomány feltöltöttsége 95 százalékos.

Czecher Péter hozzátette, idén is szeretnék megtartani eddigi eredményeiket, a közbiztonság jó színvonalát. Kiemelt feladatuk, hogy a közlekedésbiztonság terén javulást érjenek el.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.