Horváth Péter csapatának kutatásaira rengetegen felkapták a fejüket. Az ő laborja olyan mikroszkópot fejlesztett ki, mely automatikusan felismeri, körbevágja és kiemeli a daganatos sejtet. Orosházát 18 éves korában hagyta el, jelenleg az MTA Szegedi Biológiai Központ tudományos főmunkatársaként tevékenykedik.
dr. Horváth Péterről kevesen tudják, hogy orosházi, pedig innen indult pályája.
– A Táncsicsból indultam, ami számomra a barátokat, az alapokat adta, itt tanultam meg tanulni, továbbá megnyitotta az érdeklődési körömet, és nagyon jól megalapozta az egyetemi tanulmányaimat is – hangsúlyozta a professzor egy korábbi interjúnkban.
Kutatócsoportjával az MTA Szegedi Biológiai Központban rendszermikroszkópiával foglalkozik, az általuk kifejlesztett „górcső” csodáját hetente mutatja be külföldi kutatóknak. Főként matematikusokat, programozókat és mérnököket irányít Szegeden, de közösen dolgoznak együtt egy Finn kutatócsoporttal, melyet szintén ő kordinál, ahol biológusok is tevékenykednek. Igazi vezető személyiség, akinek alaposan megváltozott az élete, miután kilépett a Táncsics gimnázium kapuján.
– Szegedre kerültem az akkori József Attila Tudományegyetemre, melyet jelenleg Szegedi Tudományegyetemként ismernek. Itt programtervező matematikát tanultam. A diplomámat itt szereztem, de voltam kint Ausztriában is tanulmányaim végén. A doktorimat Franciaországban szereztem, ahol műholdképekkel foglalkoztunk. Ezután kerültem Svájcba, ahol a Zürichi Műszaki Egyetemen dolgoztam hét éven keresztül. Utána fél lábbal haza, fél lábbal pedig Finnországba kerültem, most két kutatócsoport munkáját irányítom. Az időm egy harmadát kint, két harmadát pedig itthon töltöm.
Azt mondja, szerencsés helyzetben van, mert jelenleg ő dönti el, mivel foglalkozik a labor.
– Van egy globális vízióm azzal kapcsolatban, hogy hova szeretném vinni a csoportot 5-10 éven belül és nyilván számolok a jelenleg alám tartozó 15 fő intellektualitásával is. A részleteket mindig együtt dolgozzuk ki, ha valami nagy dolog van, akkor az sokszor a srácoknak köszönhető. Itthon tízen vagyunk, de az idén ez a létszám akár 15 főre is bővülhet, Finnországban pedig velem együtt öten dolgozunk – mondja.
Finn-magyar barátságból közös munka
Kiemeli, hogy a két csapat együtt lélegzik, együtt dolgozik, mintha nem is lenne külön állam Finnország és Magyarország. Szinte mindig van itt is valaki a finnek közül vagy, a magyar kutatók dolgoznak kint. Nem nehéz az átjárás, hiszen a projektek nagyon hasonlóak. De hogyan jött létre ez a finn-magyar kötődés?
– Páran úgy éreztük, elég nagy bajok vannak a gyógyszerkutatással és létrehoztunk egy európai szervezetet, melyben a finnek is aktívan tevékenykedtek. Így ismertük meg egymást. Aztán meghívtak engem előadást tartani, ahol közösen ötleteltünk egy kicsit és kiderült, hogy van egy olyan pályázat, amely neve Finnish Distinguished Professor. Ezt ha magyarra akarnánk fordítani, valami olyasmit jelentene, hogy Finn Megkülönböztetett Professzor, melynek a lényege, hogy olyan emberek kerüljenek Finnországba, akik olyan tudományt képviselnek, ami nem jellemző az országra, illetve hogy a finn tudományt képviseljék külföldön is. A lehetőség adott volt, belevágtunk.
A közös munka tehát elkezdődött, de messze nem volt olyan egyszerű, mint ahogy képzelte.
– Mikor hazajöttem és már megvolt a megfelelő tőkém, azt gondoltam, hogy könnyű lesz a csapatépítés, de hamar kiderült ez egyáltalán nem így van.
Gyakorlatilag magunknak “gyártottuk” az embereket, mert “készen” képzett embereket nem kaptunk.
Volt egy nagyon fiatal srác, még nem volt 20 éves sem, ő volt az első emberem. Ő elmondta a haverjainak, hogy mit csinál és így terjedt az információ. Frissen végzett egyetemisták alakítják a csoportot, az átlag életkor 25 év körül mozog, de van egy kutató nálunk, aki már elmúlt 50 éves. A csoporton belül is vannak személyek, akik irányítják a projekteket. Érdekes, hogy a csoport több mind fele nem Magyarországon született magyar. Ami fontos még, hogy minden tagnak van külföldi projektje és a csoport sokat járja a világot. Pont most például kint van egy srác Svájcban, de vannak kint a Hardvardon és Párizsban is. Mindenki részt vehet egy külföldi projektben is. Ez azért fontos, hogy legyen egy betekintésük, lássák, hogyan működnek a dolgok, illetve hogy hazahozzák a tudást. Hosszú távon lehet, hogy emiatt elfogunk veszíteni pár embert, de úgy gondolom, ez a szükséges rossz.
De hogyan kapcsolódik a műholdképek feldolgozása ahhoz, hogy az egyik legrettegettebb betegség, a rák gyógymódját kutassák? Természetes, hogy erre is megvan a magyarázat, még ha az nem is annyira regényes.
– Egy véletlen folytán kerültem közel a biológiához. Mint mondtam, a doktorimat műholdkép feldolgozásból írtam és gyakorlatilag a Földről készült képeket analizáltunk: utakat, erdőket és hasonlókat. Tulajdonképpen a mikroszkópos képek vizsgálata során is ugyanazt a munkát végezzük, köröket és egyeneseket figyelünk, úgyhogy egy makro világból egy mikro környezetbe csöppentem. Svájcban kezdtem el mikroszkópos képek feldolgozásával foglalkozni, ezután jött a rendszerbiológia és rendszermikroszkópia, amibe mi is belevágtunk.
Az első nagy projektjeink arról szóltak, hogy az ember összes génjét egyesével kikapcsoltuk és megnéztük, hogy például egy vírusfertőzésre vagy daganatos megbetegedésre milyen hatással van az, hogy egy gén nincs ott, mi történik a sejtekkel.
Ezután gyógyszereket is kutattunk, amit gyakorlatilag most csinálunk az főként személyre szabott gyógyászat. Ez azt jelenti, hogy egy pácienst próbálunk meg kezelni, tehát nem egy általános terápiát fejlesztünk ki. Egy adott betegségre adott megoldást keresünk, illetve személyre szabott precíziós gyógyászattal kezeljük a beteget. Betegség alatt lehet rákra is gondolni, de akár influenzára is. Lehet, hogy egy adott gyógyszer másik páciensnél jobban működik, de másnál pont az a medicina valamilyen koncentrációja jobban beválhat. Gyakorlatilag mi ezt kutatjuk, mintákat veszünk és megnézzük hogy a gyógyszer jobban hatott-e mint a másik.
Horváth Péter kutatócsoportja jelenleg egy 5 évre szóló pályázatban vesz részt. Az ezt következő időszak két kérdésről szól majd: kapnak-e továbbra is támogatást és hogy van-e kedve tovább ezen a területen tevékenykedni.
– El kell majd gondolkodnom, hogy valóban ez az optimális megoldás. Sok szempontból az, hiszen Magyarországnak és Finnországnak is megvannak a maga előnyei, de el kell majd döntenem, hogy kell-e még egyet lépnem valamerre – mondja a kutató.
