- hirdetés -

Ha úgy érezzük, hogy végre minden rendben van az autónkkal: kifizettük a biztosítást, sikeresen túl vagyunk a műszakin és a télre is időben felkészültünk, akkor jön egy újabb probléma: megkarcolják. De mit tehetünk ilyenkor?

Jártál már úgy, hogy egyik nap lemostad az autódat és a másik nap esett az eső? És úgy, hogy valaki megkarcolta a parkoló autódat addig, amíg te nyugodtan dolgoztál vagy vásároltál? Én mindkettőbe belefutottam már.

De mit tehetünk ilyen helyzetben? Ezzel kapcsolatban kérdeztük a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjét. Vargáné Szombati Andrea rendőr őrnagy az alábbiakat javasolta:

  • Hívjuk a rendőrséget a 112-es segélyhívószámon
  • Nagyon fontos, hogy a bejelentés rögtön azt követően megtörténjen, amikor a tulajdonos észleli a rongálást
  • A helyszínt lehetőség szerint ne változtassuk meg, az autóval ne álljunk el arról a helyről, ahol a rongálás történt

Azt is megtudtuk, hogy a rendőrség a kár mértékétől függően szabálysértési vagy büntetőeljárást indít, amelynek során a rendőrök információkat gyűjtenek és minden körülményt megvizsgálnak. Amennyiben az adott helyen működik térfigyelő kamerarendszer, annak felvételeit is elemzik.

A káreseményt ajánlatos az autó üzembentartójának, avagy a tulajdonosának a biztosító felé is jeleznie. Az erre vonatkozó kötelezettségeket, határidőket a biztosítási szerződés, illetve a biztosító kárrendezési szabályzata rögzíti.

Reméljük, már mindenki felkészítette négykerekűjét a télre. De ne csak saját, hanem mások értékeire is fokozottabban ügyeljünk!

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.